A Magyar Nemzeti Táncegyüttes még október elején indult 10 állomásos amerikai turnéjára az 1956-os Emlékbizottság támogatásával, hogy bemutassa a forradalmat úgy, ahogyan azt még csak kevesen láthatták.
Az előadás első részében a színpadon nem népviseletben, hanem a forradalom korabeli ruhákban láthattuk a táncosokat, akik az 1956-os szabadságharchoz köthető kortárs és tematikus koreográfiákat adtak elő. Megjelent a harc, a pesti utcák, a lázadás, a veszteség, a menekülés és a bizonytalanság képe is, a táncmozdulatokat pedig sokszor kortárs zene kísérte. A koreográfiák üzenetét a táncosok sikeresen adták át, a közönséget pedig átjárta a forradalom hangulata.
Az első rész végső üzenete, egyben a forradalom üzenete is volt: a szabadságért való küzdelem sosem hiábavaló, a forradalom hőseit pedig sosem felejtjük. A Kanadában élő magyarok nagy része ’56 után kényszerült elhagyni Magyarországot egy boldogabb, biztonságosabb élet reményében, így őket különösen megragadta az előadás ezen része.
A magyar néptánc gyökerei a középkorig nyúlnak vissza, az évszázadok során pedig számos külső hatás érte a szomszédos országokból, így válhatott rendkívül sokoldalúvá. Az est második felében a Kárpát-medence különböző helyeiről hoztak autentikus néptáncot és népzenét számunkra a Nemzeti Táncegyüttes tagjai, valamint zenekaruk.
Zsuráfszky Zoltán koreográfiáiból láthattunk sokszínű válogatást. A mezőségi, rábaközi, szatmári és sárközi táncok között marosmenti cigánytánc is megbújt, valamint történetek sokasága esküvőről, szerelemről, aratásról, vagy éppen két férfi küzdelméről egy lány kegyeiért. Olykor humorosan, olykor szomorúan, de mindig katonás pontossággal, színes, hagyományos ruházatban és ragadó lelkesedéssel adták elő a táncokat a fiatal művészek. Az előadást állva, ütemes, szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a kanadai közönség.
