Néprajzi előadás Melbourne-ben

Rendhagyó óra a Victorian School of Languages diákjainak

/ Rózsa Sára Nikolett /
rozsa.sara.nikolett képe
Bartha Gyöngyi Éva, a Victorian School of Languages magyartanítójának megkeresésére augusztus 31-én délelőtt egy rendhagyó óra keretében néprajzi előadást tartottam, melyet a 11. és 12. évfolyamba járó diákok tekinthettek meg.
A közönségNéprajzi előadás

Az előadás témája Magyarország földrajza volt, néprajzi szemmel, mely során közösen végigjártuk a teljes történelmi Magyarország területét. Rábaköztől egészen Moldváig megvizsgáltuk a helyi viseletet, táncot, zenét, annak tekintetében, hogy a földrajzi és vízrajzi határok miként befolyásolják azt, alakítanak ki szemmel látható egységeket. Mindezt vetítéssel egybekötve, így láthattak archív filmeket, képeket az 1900-as évek első feléből, de ugyanúgy arra is láthattak példát, miként jelennek meg a viseletek a színpadon napjainkban. 
Fontosnak tartottam a tánctörténeti kontextusba való helyezést, mellyel átfogóbb képet alkothatnak általánosan Európa történelméről. Megnéztük, hogyan szól a tekerő, láttunk példát a középkori lánc-, és körtáncok továbbélésére, de arról is volt szó, hogy a nemzeti öntudatra ébredés miként hatott a magyarországi táncok alakulására. 
A tanárokkal előre egyeztetve igyekeztem olyan kistájakat kiemelni példaként, melyről egy, vagy több diák családja származott a jelenlévő tanulók közül, hogy még nagyobb érdeklődéssel forduljanak a téma felé. Hiszen így akár az a néni, akit meghallgatunk énekelni, vagy a bácsi, akinek megnéztük a táncát, megeshet, hogy saját rokonuk, ez által sokkal könnyebb volt belehelyezniük magukat ebbe a világba. Ez akár a saját énképük fejlődését is segítheti, ha tudják, a származási helyükön milyenek voltak a körülmények, a ruhák, a zene, így ez egy roppant személyes témává is válhat. 

A közönség nagy érdeklődéssel fogadta az előadást, hiszen sokan közülök a magyar nyelvű érettségi előtt állnak, így minden új információnak örültek. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

+++++++++++