A program 17.00-kor kezdődött, amikor a legkisebbek Vass Mária ’Babi’ vezetésével népi gyermekjátékokkal és sárközi táncmotívumokkal ismerkedhettek meg. Ezt a Hétszínvirág című mese bábos előadása követte, amiben Babi mellett Hortobágyi Ivett és Szabó Janka KCSP ösztöndíjasok is segítettek a gyerekek figyelmének lekötésében. Az óvodások foglalkozását kézműveskedés zárta, ahol hímes tojásokat színezhettek, valamint papírból tavaszi virágcsokrot készíthettek az érdeklődők.
19.00-tól az iskolás táncosok vették birtokba a táncteret. Először a felvidéki Gömör, majd a dunántúli Rábaköz táncait és énekeit sajátíthatták el Hortobágyi Ivett és Botka Bálint néptáncosok irányításával. Őket a felnőtt táncház követte, ahol először mezőkölpényi figurákat és dallamokat tanulhattak a résztvevők Erdélyből, majd mindenki kedvére táncolhatott a magyar nyelvterület különböző tájegységeiről megszólaló zenékre.
A stuttgarti táncosok nagy örömére szolgált, hogy Frankfurtból, Münchenből, Strasbourgból és Zürichből is érkeztek hozzájuk vendégek, akik nagy részét már ismerősként köszönthettek korábbi rendezvényekről. Nagyon jó volt újra együtt mulatni velük!
A kiváló hangulathoz a Nyugati Szél zenekar is jelentősen hozzájárult, akik zenész barátaikkal kiegészülve eddig még nem látott és hallott létszámban húzták a talpalávalót. Három prímás, egy brácsás, egy bőgős, egy fúvós és egy harmonikás muzsikájára énekelhettek és táncolhattak a jelenlévők! Ezúton is köszönjük nekik ezt a remek zenélést!