avagy a Jubitáborból haza, majd ismét haza
Mindez nem csoda, hisz olyannyira intenzív 11 hónap volt, ami idő alatt javarészt a Jubileumi Nagytábort szerveztük, hogy egészen összekovácsolódtunk mentorommal, Pigniczky Esztivel, a helyi közösséggel, valamint a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) tagjaival. A szervezés egyébként már önmagában fantasztikus élmény volt, ilyen alaposan korábban még nem sikerült belelátnom egy tábor munkálataiba sem, főleg egy olyanéba, ahol 850+ fővel kellett kalkulálni, a vendégek ittlétekor pedig ez a szám átlépte az 1200-at. Eszti a tábor parancsnoka volt, a mozgatórugója és lelke az egésznek, ő technikailag már 2018 óta szervezi ezt a tábort. Nem győzöm csodálni, milyen elhivatottsággal végzi a cserkészmunkát.
Jómagam négy feladatot láttam el a tábor alatt: Eszti jobbkeze, Gizella királyné, médiás munkatárs voltam, és ahogy időm engedte, a programtörzs feladataiból is kivettem a részem. Emellett voltam konyhafőnök is a egy rövid időre. Mindez nagyon sok, ugyanakkor fantasztikus volt, a tábor pedig több szempontból is egyik legmeghatározóbb cserkészélményemmé vált, hiszen olyan mély megélések, kapcsolatok születtek a folyamat során és magán az eseményen, amelyek nem kérdés, hogy egy életre szólnak.
István király korába utaztunk vissza a keretmese szerint, igyekeztünk a történetet a lehető legjobban átadni a cserkészeinknek, akik szinte kivétel nélkül beleélték magukat az események sorozatába. A programok során a résztvevők megismerhették István király Intelmeinek modern tanulságait, és a jellegzetes cserkésztábori élményeken (tábortüzek, építkezés, túra, táncház, forgószínpad) kívül még számos különféle újdonsággal készült a szervezőgárda. Ilyen volt például a Királyi Udvar, lovagi torna, Cserkészbolt, csak hogy néhányat említsek, ugyanakkor debütált például a Csárda is, ahol finomságok és jó hangulat várta az érdeklődőket. Újdonság volt továbbá, hogy idén Vándor altábor is alakult, akinek résztvevői különösen nagy kihívásokkal álltak szemben: több, mint 100 kilométert tettek meg kenuval, biciklivel, és gyalog.
A tábor szervezése és lebonyolítása során sokat tanultam, nemcsak a logisztikai kihívások megoldásáról, hanem arról is, milyen egy ilyen nagyszabású eseményt összehangoltan működtetni. Különleges érzés volt látni, hogy a külföldi magyar cserkészet mennyire élő és erős közösség, a táborban résztvevők a világ minden tájáról érkeztek: Észak-Amerikából, Európából, Dél-Amerikából, sőt még Ausztráliából is. A tábor befejeztével még ott maradtunk kikísérni embereket buszokra, és elrakodni a holmik nagyobb részét. Hazamentem majd' két hónap ráadás után a KCSP programról, annak tudatában, hogy jövök vissza ha az ég is úgy akarja; és humoros, hogy most október első hétvégéjét ismét a Sík Sándor Cserkészparkban fogjuk tölteni, pakolni a Jubitábor után maradt dolgokat.
Most, mikor landoltam Clevelandben, hatalmas szeretettel fogadtak, ami ismét emlékeztetett arra, hogy mennyire egymásra találtunk mind a mentoromékkal, mind a KMCSSZ-szel. Az itteni cserkész közösség valóban a második otthonom lett.
További információk, képek, videók a Jubitábor Facebook, valamint YouTube csatornáján találhatók.
