Mindent "eldöntő" Kocsmakvíz

/ Gusztos Enid /
gusztos.enid képe
Közkívánatra megrendezésre került ebben az évben másodjára is a Kocsmakvíz Aucklandben
CsapatokRésztvevőkA jó hangulat garantált

2024. július 27-én rendeztük meg az előző havi Kocsmakvíz döntőjét a "The Lumsden Freehouse"-ban. Legalábbis ez volt a tervünk, de legnagyobb meglepetésünkre az előző alkalommal megjelent csapatokból, mivel sokan hazautaztak Magyarországra vagy éppen máshol nyaralnak a világban, hogy kicsit kiszabaduljanak az esős Aucklandből, teljesen más felépítésű csapatok jelentek meg. 
Ezen alkalommal négy 4-5 fős csapat jelentkezett és az előzőtől eltérően sokkal többen mertek egyedül is jelentkezni és belevágni abba, hogy az általunk beosztott csapatba kerüljenek be és küzdjenek meg a többiekkel. 

Póda Petrával, ösztöndíjas társammal erre az estére egy kicsivel másabb jellegű kérdéseket állítottunk össze. Maradt a Kahoot! rendszere és a 20 másodperc alatt 4 válaszlehetőség, azonban most igyekeztünk inkább mulatságos és furfangos, mintsem csak műveltségi kérdéseket feltenni Magyarországról. Legnagyobb örömünkre nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk ismét. Sőt volt két olyan versenyző, akik az előző alkalommal is részt vettek és azt mondták, hogy ezt lehet még jobban is élvezték, mint a júniusi fordulót. 

Ami nekem a legjobban tetszett mindkét alkalommal az az, hogy a kvíz után mindenki maradt és beszélgetett egymással. Pontosan ezért továbbra is remek programnak tartom, mert nemcsak jókat nevetni vagy akár kicsit művelődni is lehet, hanem a program után lehetőség nyílik arra, hogy a közösség tagjai eltöltsenek egy kis időt közösen és egy est alkalmával jól érezzék magukat.