Mikulás ünnepség Winnipegben

/ Bakonyi Anna /
bakonyi.anna képe
Hatalmas készülődés volt december elején a winnipegi Magyar Házban. Alkalomhoz illően feldíszítettük a helyiséget. A karácsonyfát is felállítottuk, hiszen tudtuk, hogy a várva várt Mikulás, Winnipeg kis lakóit is meglátogatja. A program teljes ideje alatt magyar nyelvű karácsonyi zenék szóltak. Sokat táncoltunk, játszottunk a gyerekekkel, fiatalokkal. A megszokott kézműveskedés sem maradhatott el.
MikulásMikulásMikulásMikulás

Készítettünk hűtőmágneseket, angyalkákat, karácsonyi képeslapokat, mikulás sapkákat, sőt, még rénszarvast is cukorpálcából. Az igazán bátrak megtanulhattak csillagot horgolni, melyet otthon rögtön fel is tehettek a karácsonyfára.

A nagy móka során hotdoggal, ízletes szendvicsekkel, gyümölcsökkel, karácsonyi süteményekkel, és punccsal csillapíthatták éhségüket a résztvevők.

Az ünnepség második felében rendeztünk egy magyar nyelvű, karácsonyi BINGO versenyt, melyen a szülők, nagyszülők is örömmel részt vettek. A képes BINGO- ban szerepeltek olyan szavak is, melyeket korábban a gyermekfoglalkozások során már jól megtanultak a kisebbek, ennek köszönhetően még nagyobb sikerélményben volt részük.

A nap fénypontja egyértelműen a Mikulás érkezése volt, amely hatalmas örömöt okozott mindenkinek. Voltak bátrabb és félénkebb gyermekek, de a találkozás végén mindenki boldogan, ajándékkal futott vissza szüleihez.