Mikulás keresése Cardiffban

Izgalmas és meghitt pillanatok Mikulás várásakor

/ Kecskés Márta /
kecskes.marta képe
December nyolcadikán délután, Cardiffban is vártuk a Mikulást, mint mindenütt világszerte teszik ezt a gyermekek. Útközben viszont a mi Mikulásunk elfáradt, így hiába vártunk rá, nem jött. Mi viszont útrakeltünk, és számos próbatétel után megtaláltuk őt a legkisebbek, és a legnagyobbak örömére.
A Mikulás nagy szeretettel osztotta a csomagokatMár nagyon várjuk a Mikulást

Október óta számos programon vettek részt a családok, sokan ebben az évben csatlakoztak először hozzánk, és arra gondoltunk, jó lenne együtt lenni egy picit, ismerkedni, beszélgetni olyan programot is szervezni, ahol mindenki együtt van, együtt ünnepel. A Mikulás várása nagyszerű alkalom volt erre. A családok összefogásával sikerült is létrehozni ezt a remek kis délutánt. Az anyukák otthon sütöttek, a gyerekek díszítették a termet saját alkotásaikkal. Az apukák állították a színpadi kellékeket. Gőzölgő tea, sütikkel teli asztal, jókedvű, kedves családok, sok-sok gyerek, nem is kell több.

Érkezés után a családokkal karácsonyfadíszeket készítettünk, mézeskalácsot díszítettünk, játszottunk. Ezután a gyerekek részt vehettek egy interaktív mese előadáson, aminek segítségével egy erdőbe kalauzoltuk el őket, ahol kiválasztottuk a legszebb karácsonyfát, majd  főztünk finom levest is a Mikulásnak, feldíszítettük a fát ünnepi öltözékbe és mindent előkészítettünk ahhoz, hogy méltón várjuk őt. Énekeltünk, táncoltunk, hívogattuk, leskelődtünk, de nem jött...

Futár hozta a hírt, hogy a Mikulás eltévedt útja során és segítségre van szüksége ahhoz, hogy hozzánk is ellátogasson. Nagy izgalommal olvastuk a levelet, majd gyorsan felöltöztünk, és elindultunk megkeresni őt. Ahhoz, hogy eltaláljunk hozzá, számos feladatot kellett megoldani. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt volt rejtvény bőven, hiszen a borítékok, amelyek újabb segítéget adtak nekünk, hogy merre kell haladnunk, csak akkor nyíltak ki, ha megoldottuk a feladatokat. Kegyes volt hozzánk az időjárás is mert, még az eső is elállt amikor elindultunk, így zavartalanul haladhattunk előre.

Nagy volt az öröm, amikor az utolsó próbatételt is sikerült megoldani és megtaláltuk őt. Ennyi csillogó szemet ritkán lát az ember. Természetesen, sok ajándék került elő puttonyából. Mindenkinek hozott egy kis csomagot, majd játszott, zongorázott a gyerekekkel, mézeskalácsot diszített nekik és mindenki nagyon boldog volt.

Remek délután volt és nagy élmény kicsiknek, nagyoknak egyaránt, amire még sokáig fogunk emlékezni.