„Miért menekülünk?” - Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet 43. őszi konferenciája Stuttgartban

/ Hortobágyi Ivett /
hortobagyi.ivett képe
„Miért menekülünk?” – ezzel a címmel került megrendezésre 2016. október 8-9-én Stuttgartban a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet őszi konferenciája, immár 43. alkalommal. A rendezvény főszervezői Gémes István evangélikus lelkész és felesége, Gémesné Réz Katalin voltak, akiket nagy szeretettel segített a technikai részletek koordinálásában Simon Klaudia és Varga Pál, a gyülekezet presbiteri tagjai, valamint Hortobágyi Ivett és Szabó Janka Stuttgartban tevékenykedő Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasok. A találkozónak a stuttgarti Magyar Kulturális Intézet adott otthont.
Gémes István nyitóbeszéde - Fotó: Szabó JankaBónis Mária előadása - Fotó: Szabó JankaKerekasztal beszélgetés - Fotó: Szabó JankaZenés-irodalmi összeállítás - Fotó: Szabó Janka

A konferencia központi témája a menekülés volt, de nem csak a ma aktuális értelemben, hanem annak bibliai gyökereiből kiindulva, az egész emberiségre vonatkozóan. Legyen az akár történelmi, vallási, környezeti vagy személyes indíttatású, fizikai vagy lelki elmozdulás. Ezekről gondolkodtak közösen a résztvevők a Biblián, a történelem- és irodalomtudományokon, valamint a népdalokon keresztül, kiváló előadók segítségével.

A program szombaton reggeli áhítattal indult, melyen Gémes Pál lelkész beszélt Ádámról, mint az első menekülő emberről a Bibliában. Ezt Bónis Mária: Miért menekülnek a menekülők? című előadása követte, ahol a jelenlévők áttekintést kaptak a ma igencsak aktuális migrációs helyzetről, illetve arról a jogi- és szociális háttérről, melybe a Németországba érkező migránsok  kerülnek. Ebéd után Gémes Pista bácsi beszélt a menedékjog bibliai eredetéről, majd a terem rövid átrendezése után kerekasztal beszélgetés következett, ami mindig kiemelt program volt az őszi konferenciákon. Idén sem volt ez másképp. Schultheis Éva vezetésével öt jelenlévő ember életútján keresztül tárták fel, hogy ki és mi elől, mibe és kihez menekül, és ehhez ki, milyen személyes „trükköket” használ. A meghatóan őszinte és személyes felszólalások nagy hatást gyakoroltak minden jelenlévőre.

A közös vacsora után könnyedebb hangvételű előadással folytatódott a konferencia: Hortobágyi Ivett és Szabó Janka KCSP ösztöndíjasok irodalmi zenés összeállításával, mely a Bujdosók világa címet kapta. Közel egy órás műsorukban olyan népdalok és modern kori versek hangzottak el, melyek fő témája a bujdosás, a kényszerű vándorlás és a száműzöttség voltak. A dalok megszólaltatásában Kemény József KCSP mentor is közreműködött. A napot esti áhítat zárta, ahol Sauerwein Ilona, a gyülekezet aktív tagja beszélt a bibliai Illésről, mint menekülő emberről.

A vasárnapi nap ismét áhítattal kezdődött, és folytatva a megkezdett sort, Vita-Molnár Csilla is egy menekülő emberről szólt a Bibliából, mégpedig Jónásról. A délelőttöt Gémes Pista bácsi vitte tovább, megosztva a résztvevőkkel a népvándorlások tanúságait. Nagyszerű összefoglaló táblázatával és térképével kiválóan mutatta be a 3-8. századi nagy népmozgásokat Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában. Majd az ebéd elfogyasztása után mindenki a Bad Cannstatt-i Lutherkirche-be utazott, ahol 15.00-tól kezdődött a magyar istentisztelet. Itt Gémes Pál mellett a Fellbach-ban vendégeskedő Ócsay Pál pécsi evangélikus lelkész hirdette az igét, a konferencia tematikájához illően szintén a menekülés témakörében.

Az istentiszteletet szeretetvendégség követte a templom közösségi termében. A kínált kávé és sütemények elfogyasztása után a két KCSP ösztöndíjas történelmünk két nagy menekültjéről: Rákóczi Ferencről és Kossuth Lajosról tartott vetített képes előadást, melyet közös énekléssel zártak. Ezzel az idei őszi konferencia véget ért. Gémes István és felesége köszönetet mondtak a szervezőknek, a segítőknek, az előadóknak és a találkozón résztvevő közel 50 főnek.

Az őszi konferencia, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is nagyon jól sikerült.  Az együtt gondolkodás és beszélgetés nagy élményt nyújtott minden jelenlévőnek, a személyes élmények és érzelmek megosztása pedig mindenkit megerősített hitben és szeretetben.

Adja Isten, hogy jövőre ez újra megtörténhessen!