merenyi.hajnalka

2018.03.21.
március15
Tavaszi nemzeti ünnepünk nagyon közel esik az írekéhez – mi március 15-én emlékezünk az 1848-as forradalomra és a szabadságharcra, ők március 17-én ünneplik Szent Patrik napját. Így aztán kétszeresen izgalmas volt a március 17-i tanítási nap:...
2018.01.31.
Magyar Kultúra Napja
Az ÍrMag Baráti Kör 2016 januárjában szervezte meg első ízben a Magyar Kultúra Napját megünneplő rendezvénysorozatot Corkban, így az idei már a harmadik volt a sorban. És – azt mondják – az eddigi legsikeresebb
2017.10.30.
1956. 10. 23.
Írországban mindenki tudja, hogy az október már az esős-viharos hónapok előszobája, de ebben az évben még a szokásosnál is zordabb napokkal kellett megküzdenünk. Így történt, hogy az 1956-ra emlékező rendhagyó történelemóránkat csak egyhetes...
2017.10.02.
A gyerekek a Szent László-emlékzászlóval
A hajdani lovagkirályra való emlékezésnek számos módja kínálkozik, sokféle rendezvény született az emlékév égisze alatt Magyarországon és szerte a világban. Itt, Írországban a tavalyi Márton Áron-emléktúra sikerén felbuzdulva ismét egy túra...
2017.09.27.
Nem könnyű azoknak a magyar gyerekeknek, akik külföldön magyar iskolába is járnak – öt iskolai nap után egy hatodik vár rájuk, ráadásul sokan közülük több száz kilométert is utaznak érte. Ezért is törekszem arra, hogy a közös tanulás örömteli legyen...
2017.09.06.
Évindító mesélés
Az új tanév új helyszínen várta a Corki Magyar Iskola és Óvoda növendékeit. Itt, az 1861-ben épült Trinity Presbyterian Church termeiben kezdődött meg az ismerkedés és a közös munka szeptember első szombatján.