Megválasztották a winnipegi Magyar Ház új elnökét

/ Maczó Kincső Zsófia /
maczo.kincso képe
Vasárnap délután tartották a Szent István Magyar Ház évi közgyűlését. Sajnálatos módon a taglétszám töredéke, csupán 28 fő jelent meg ezen az eseményen. Azonban a jelenlévőket ez sem tántorította el attól, hogy reménnyel nézzenek a következő évre, és új ötleteket vitassanak meg.
Mirna Brindasközgyűlés tagokbeszámolóközgyűlés

A közgyűlést az elmúlt négy év elnöke, Mirna Brindas nyitotta meg, aki köszönetet mondott az elmúlt négy évért, és a bizalomért, melyet az egész közösség részéről kapott.

A közgyűlés leglényegesebb része az augusztusi Folklorama fesztivál eredményeiről és tapasztalatairól szóló beszámoló volt. A vezetőség röviden vázolta a fesztiválon való részvétel konkrét eredményeit, hozadékait. Ezután következett a pénzügyi beszámoló, mely során mindent rendben találtak. A következő nyári fesztivál szervezése már idén elkezdődik, ugyanis az eddig megszokott helyszínt a következő évben felújítják, így új helyszín után kell néznie az egyesület vezetőségének. Ehhez kérték  a jelenlévő tagok javaslatait, véleményét, segítségét.

A közgyűlés alkalmával került sor az idei évben elnyert Bethlen Gábor Alapítvány pályázatainak beszámolójára. Ebben az évben két sikeres pályázatot tudhat magáénak az egyesület, melyek a Folklorama fesztiválon való magyar pavilon működéséhez, illetve a Magyar Ház korszerűsítéséhez adtak segítséget.

A beszámolók után közös ötletbörzére invitálták a résztvevőket. Évek óta egyre jelenlévőbb probléma az egyesület létszámának csökkenése. Ennek megállításához, visszafordításához közösen keresnek megoldásokat az egyesület vezetői és tagjai. A közgyűlés során több remek lehetőség, ötlet hangzott el, melyek megvalósításában segítségre lesz majd a házban történt korszerűsítés.

A közgyűlés utolsó pontjaként az új elnök megválasztása következett. A jelenlévők bárkit javasolhattak az elnöki posztra. Három jelölés érkezett, melyek közül kettőt nem fogadtak el a jelöltek, így az új elnök a harmadik jelölt, Kosáry Julianna lett.

Az elnökválasztás után javaslat érkezett az egyesület alapszabályának megváltoztatására. A jelenlegi szabály kimondja, hogy egy személy, egymás után két ciklust (2x2 évet) tölthet be elnökként. Ennek megváltoztatását vetették fel a tagok, miszerint legyen újból megválasztható a 4 évet szolgált elnök is, egymás után betölthessen több ciklust is. Ennek megvitatása jóval hosszabb, és indulatosabb perceket okozott a közösség számára, így ezt a kérdést elnapolták egy következő gyűlés idejére.

A közgyűlést az új elnök köszöntő beszéde, és a leköszönő elnöknek és a Magyar Ház gondnokainak tett köszönetnyilvánítások zárták.