Megtartotta nyitókirándulását a göteborgi Tavaszi Szél Egyesület!

/ Stumpf Anna /
stumpf.anna képe
Remek hangulatban telt a göteborgi Tavaszi Szél Egyesület hétvégi szezonnyitó kirándulása Delsjöbadet-ben. Szeptember 10-én igazi szép, napos szombatra ébredtünk. A várakozásokkal ellentétben egyáltalán nem volt hideg, a délutáni gyülekezőkor 25-26 fokot is mérhettünk, és kivételesen még az eső sem esett: végre egy kis időre Svédországban is beköszöntött a nyár!
SorversenyNyertes csapatKenuKincs

Így aztán nem csoda, hogy sokan eljöttek kirándulásunkra! Körülbelül 50 fő részvételével zajlottak a nap izgalmasabbnál izgalmasabb programjai. Elsőként a gyerekek és a vállalkozó szellemű szülők játékos sorversenyeken vehettek részt. Az egyenlően kialakított két csapat, a Hunikornisok és a Jégtigrisek ügyességi feladatokban mérték össze tudásukat. Volt szökdelő oszlop, sorverseny vállfogással és bokafogással, váltóverseny, adogatás a fej fölött és a lábak között, de a versenyzők még a kézen járó százlábúval és a pókváltóval is megbirkóztak. A feladatok során együtt izgultunk, együtt nevettünk. Végül a Hunikornisok kiegyenlített küzdelemben 10 – 9-re legyőzték a Jégtigriseket, és a csapatok átvehették nyereményüket, többek között egy csomag Franciadrazsét és Dunakavicsot egyenesen Magyarországról!

Ezt követően a gyerekek felváltva, párosával kenuzhattak a Delsjön tavon, mely nemcsak evezési készségeiket és izmaikat tette próbára, de csapatmunkára is ösztönözte őket. A bátrabbak meg is fürödhettek a talán 17-18 fokos tóban. Ezzel egy időben a parton maradtak grillezni kezdtek. Mindenkinek volt sütnivalója, az alapanyagot és üdítőket pedig az egyesület biztosította.

 

Miután mindenki szusszant egyet, Stumpf Anna és Szentesi Gábor vezetésével a gyerekek kincskereső kirándulásra indultak. A Geocaching túra keretein belül egy GPS-applikáció segítségével elrejtett ládákat kerestünk az erdőben, melyeket gyakran kövek alatt, mohás fák odújában leltünk meg. A gyerekek nagy izgalommal keresték és találták meg a kincseket! A Geocaching mozgalom szellemiségéhez igazodva azonban csak az vehetett ki egy kincset magának a ládából, aki cserébe tett is be helyette valami más apróságot (pl. kisebb játékokat, érméket, ceruzát stb.)

A jókedv közepette szinte észre sem vettük, hogy közben ránk esteledett. A legtöbben lassan haza is indultak, míg a leglelkesebbek úgy döntöttek, még maradnak egyet strandröplabdázni a lemenő nap fényében. Mind gyerekek, mind felnőttek felhőtlenül jól éreztük magunkat a nap során. Folytatása következik!