’56-os megemlékezés Uppsalában és Stockholmban

/ Szalóki Petra /
szaloki.petra képe
Október végén minden évben megemlékezünk azokról a hősökről, akik 1956 őszén szabadságunkért küzdöttek. Ezek az ünnepségek néha hagyományosak, néha formabontóbbak, alkalmanként a gyermekeknek próbáljuk átadni a történteket, máskor pedig kifejezetten felnőtteknek szól a műsor.
Kilyén Ilka színművésznőSántha Attila ünnepi beszédet tartKözönségÜnnepi vacsora

Az Uppsalai Magyar Svéd Egyesület (UMSE) vezetősége idén úgy döntött, hogy lazább keretek között, filmvetítéssel tiszteleg az ’56-os forradalmárok előtt. Így október 20-án, vasárnap egy különleges UMSE találkozón a felnőttek és a nagyobb gyerekek a „Szabadság, szerelem” című magyar filmdrámát tekinthették meg. Amíg a szülők moziztak, addig a 12 éven aluli gyerkőcöket gyermekfoglalkozással és kézműveskedéssel vártuk. A film végeztével a résztvevők a látottakhoz kapcsolódóan egy kvízt tölthettek ki és mivel mindenki nagyon figyelt a film történéseire, így három csapat végzett holtversenyben az első helyen. Az ő jutalmuk egy kis édesség volt.

A stockholmi Magyar Házban október 27-én tartottuk meg a forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésünket. Az estet a Magyar Ház udvarában található kopjafák koszorúzásával kezdtük meg: Csonka Dániel, a Stockholmi Magyar Nagykövetség első beosztottja, valamint Feldőtő Emese, a Magyar Ház Közösség elnöke is elhelyezett egy-egy koszorút a hősöknek kijáró tiszteletadás jeleként.

Ezután meghallgathattuk Sántha Attila költő, író, újságíró ünnepi beszédét, majd Kilyén Ilka színművésznő hiteles és színvonalas előadásában is felidézhettük az 1956-os eseményeket belehelyezkedve egy-egy bebörtönzött szabadságharcos, később megkínzott forradalmár, vagy esetleg a harcokban elhunyt fiatalember édesanyjának helyzetébe. A történeteket, visszaemlékezéseket a művésznő nagy átéléssel elszavalt versekkel, dalokkal színesítette.

A megemlékezést követően az ünnepség résztvevői közös vacsorán vettek részt.