Megemlékezés

A búcsúzás az élet része. Sokféle élethelyzetben búcsúzkodnak egymástól az emberek, az elszakadás azonban többnyire fájó érzést kölcsönöz. Az elmúlást, az utolsó előtti pillanatokat véglegesnek tekintjük, így nagy teher nehezedik azokra, akiktől búcsúznak. Egy idősekkel teli otthonban, igen sokszor kell búcsút venni valakitől, aki férj/feleség, gyermek, barát vagy munkatárs volt egyszerre. Nem könnyű, hogy többféle szerepben szólítsa meg az ember az itt maradottakat. A végtisztesség megadásakor szolgálatomat arra építettem fel, hogy milyen jó példát állított elénk Sz. E. gondolkodása, hite, aki gyötrelmes betegségei közepette is, félelem nélkül várta az elmúlást.

Sokaknak bizonyságot tett arról, hogy ő boldogan megy, mert tudja hová megy! Nyugalom és békesség áradt belőle. Tisztában volt vele, hogy búcsúzáskor nem az fog számítani, ki megy el és ki marad itt a földi valóságban, hanem az Jézus vére által lett-e megmosva valaki vagy sem.

Mit is jelent a példaállítás? Környezetének megmutatta, hogyan érdemes járni a megszentelődés rögös útján. A János 17-ben Jézus így beszélt a megszentelődésről „Nem e világból valók, mint ahogy én sem vagyok e világból való", és ezért kéri az Istentől, hogy: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság" mondja Jézus. E. néni megértette, hogy az élete során nem a világ igazságait kell magára öltenie, hanem az igékben megmutatkozó kijelentéseket. Hagyta, hogy az Úr munkálja ki benne azt, hogy a szavai és a cselekedetei fedjék egymást.

Élete nehézségei felett nem kesergett, hanem buzgón imádkozott. Erőért, hogy be tudja tölteni alapszükségleteit. Kitartásért, hogy ne csüggedjen el. Szabadításért, hogy bizonyság lehessen más előtt. Ha valakiben nem él ott a Krisztus, nem tud magára ölteni ilyen bölcsességet élete utolsó óráiban, ő tudta kihez kell menni kenyérért, tudta, hogy ki az ő forrása. Neki nem kellett, bizonygatnia hívő létét, mert a cselekedetei tükrözték azt. Mindenki úgy ismerte a környezetében, akinek mindenkihez van egy jó szava. Tisztelte az embereket. Minden segítséget illedelmesen fogadott és jó kedéllyel köszönt meg. Buzgón imádkozott mások életéjért. Felkészült a találkozásra az Urával, vágyódott elmenni hozzá. Örömmel ment, mert tudta, hogy az örökkévalóságba siet, ahol nem lesz többé fájdalom, ahol nem ismert az értelmetlen szenvedés. Telve volt megelégedettséggel, hálával, miközben még viselte a testi fájdalmat. Győzedelmes életet élt. A Róma 8,35-ben ezt olvashatjuk: „Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyveré?”  Hosszú élete során a fent említett igeversben minden fogalmat, és annak minden nehézségeit átélte. Kivétel nélkül szembe nézett mindegyikkel és alázattal, hittel az Istenbe kapaszkodva győzedelmeskedett felettük. Ez a bölcs asszony tudta, hogy a győzelem nem annak a függvénye, hogy kik vagyunk mi, hanem hogy Krisztus velünk van-e?!

Átadta az életét és nem felejtette el soha, hogy a győzelemnek semmi köze az ő érdemeihez.

„Ama nemes harcot megharcolta, futását elvégezte a hitét megtartotta…” 

2Timóteus 4,7