A Mécsvirág Irodalmi Kör 2015 januárjában alakult a felvidéki Naszvad község Csemadok alapszervezete mellett. (A Csemadok a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Közösségének a rövidítése, mely a II. világháború után alakult a Felvidéken azzal a céllal, hogy fellendítse a magyar kulturális életet az anyaországtól elszakadt területen. Naszvadon 1949. március 5-én alakult meg a Csemadok alapszervezete, mely gyorsan fejlődött – néhány év alatt több folklórcsoportja is alakult.)
A Mécs László esttel bejárták már a Felvidéket, felléptek Pozsonyban, Budapesten, sőt ezzel az előadással a Zürichben és Prágában élő magyar közönség előtt is nagy sikert arattak. E két utóbbiról korábbi ösztöndíjas-társak írtak beszámolót. (https://www.korosiprogram.hu/hirek/mecs-laszlo-irodalmi-est-zurichben, https://www.petofiprogram.hu/hirek/vadocbarozsatoltokhogyszebblegyenfold...) Ez alkalommal a bécsi Pázmáneumban mutatták be műsorukat az Ars Sacra Fesztivál keretében.
A műsor kezdetén Varga János rektor osztotta meg a közönséggel néhány gondolatát, amely – az est folytatását ismerve, úgy vélem – sokat segített abban, hogy a hallgatóság lélekben is megérkezzen és ráhangolódjon az előadásra. Ezekből emelnék ki két gondolatot. Ez a nap Bingeni Szent Hildegard (1098-1179) ünnepének előestéje, akit akár az Ars Sacra védőszentjének is nevezhetnénk, hiszen polihisztorként ismert bencés apáca volt. Azt írták róla, hogy sugárzik belőle az életszentség, s inkább művész volt, mint tudós, ami valószínűleg azt is jelentette, hogy olyan módon tudott ő a Misztériumról beszélni, ahogy igazán csak a művészetek nyelvén lehet. Majd miután a rektor atya röviden összefoglalta Mécs László életét, egy személyesebb hangvételű gondolattal zárta beszédét. Az ő papi életében és szolgálatában Mécs László (aki maga is pap volt) jó néhány gondolata segítséget jelent. Ezek közül a két legfontosabb: „Én tükre vagyok minden mosolyoknak, én azért élek, hogy visszamosolyogjak mindenre, …visszamosolyogjak az Istenre.” és „Az életünk olyan tünékeny. Ó szent fényt hagyni volna jó!”
Mécs László (Hernádszentistván, 1895. január 17. - Pannonhalma, 1978. november 9.) magyar premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő. A „megbélyegzett” költő népszerűsége óriási volt kortársai körében minden elhallgattatási és ellehetetlenítési kísérlet ellenére. Az előadás címe: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld…”. Mécs László verseiből Vecsey Lajos állította össze a műsort. Rajta kívül a Mécsvirág Irodalmi Kör tagjai hölgyek: kismamától, nagymamáig, akik értő ihletettséggel adták elő a gondosan kiválasztott verseket. Egy-egy vers után két kisleány: Szabó Julcsi népdalénekes (aki döntős volt a „Fölszállott a páva” népzenei vetélkedőben Budapesten) és a 12 éves Asztalos Luca énekelt a közönségnek dalokat. Vecsey Lajos közben részletesen bemutatta nekünk a papköltő életútját. A bő egy órás műsor során hallhattuk többek között a jól ismert A királyfi három bánata, Megszépül minden, ha valakié, illetve a Fényt hagyni magunk után című verseket is. Asztalos Mária, Szlávik Gyöngyi, Mátyus Mária, Csontos Erzsébet, Kajan Kornélia, Hengerics Márta, Dézsi Rebeka, Bódis Irén, Patasi Mária, Pém Bódis Aurélia, Vizsgyák Mária és Vecsey Lajos a közönségre is kisugárzó meghitt lelkesedéssel adták elő ezeket a nem mindennapi témájú és mélységű műveket. Végül a társulat felkérésére Varga János rektor mondta el a papköltő Civis Romanus sum című versét. Barlay Ö. Szabolcs, aki maga is papköltő volt: „a fényt adó Mécs mécsesé”-ről beszélt, és ez a láng, ma sokak szívét megmelengette, bevilágította.
Bár amatőr szereplőkről van szó, akik kezdetben csak saját örömükre szavaltak egymásnak verseket, mégis az elmúlt évek során komoly előadássá tudott válni ez az est, köszönhető ez elsősorban hitüknek, elkötelezettségüknek és Mécs László iránt való tiszteletüknek, aki szintén felvidéki születésű, így ez által is rokonságot éreznek vele. Küldetésüknek tekintik, hogy minél távolabbi helyekre, magyar közösségekhez is eljuttassák ennek a különleges költőnek a hírét, üzenetét. A hétfő esti előadásuk a Pázmáneumban egy újabb állomás volt ezen az úton, amivel sok itt élő magyar embernek szereztek örömet. Kívánom, hogy még sok közösség megtapasztalhassa azt a csodát, amit nekik köszönhetően Mécs László által kaphat az ember.
