A szabadságot ünnepelték a Brisbane-i és Gold Coast-i magyarok
A Brisbane-i Magyar Ház adott otthont az ünnepségnek, amely istentisztelettel vette kezdetét. Az ezt követő ebéd magyar menüvel kedveskedett a vendégeknek, a fogások között töltött káposzta és házi készítésű sütemény is megtalálható volt, amelyet lelkes magyar önkéntesek készítettek és szolgáltak fel a közösségnek.
A rendezvényen jelen volt Csenger-Zalán Zsolt, Magyarország ausztráliai nagykövete is, aki tolmácsolta Magyarország miniszterelnökének üzenetét a diaszpórában élő magyarok számára.
Sipos Ika, a rendezvény házigazdája ünnepi beszédében kiemelte a magyar identitás fontosságát és annak megőrzését, illetve megköszönte a Queensland-i magyaroknak, hogy az elsők között nyújtottak segítő kezet az ukrán-orosz háború kirobbanásakor a kárpátaljai magyarságnak. Háláját fejezte ki Kiss Kata énekesnőnek, aki ezen időszakban segítette az egymástól oly messze kerülő, szórványban és diaszpórában élő magyar közösségek közötti kapcsolat megteremtését.
A kulturális program keretében Kiss Kata és táncosai egy szívmelengető előadást tartottak bevonva a közönséget például a „Tavaszi szél vizet áraszt” dal éneklésébe, illetve prózai elemekkel gazdagították az előadást, amely mélyen érintette a diaszpórában élő magyarság szívét, a zsebkendők számos alkalommal előkerültek.
A rendezvény csúcspontja Szofie, a közösség tagjának színpadra szólítása volt. A közösen énekelt "Magyar vagyok" című dal hatalmas érzelmi töltettel bírt, az egységet és a büszkeséget fejezte ki a közös identitás iránt.
Az ünnepség zárásaként a magyar közösség koszorút helyezett el a Marsden-i Magyar Ház kertjében található kopjafánál.
Ez az ünnepi esemény nemcsak az 1848-49-es forradalom emlékének ápolása, hanem a Brisbane-i és Gold Coast-i magyar közösség egységének a megnyilvánulása volt. A rendezvény tanúsága szerint a diaszpórában élő magyarság élénken őrzi nemzeti identitását és örökségét, sőt aktívan továbbadja a fiatalabb generációnak.