Szatmár népzenéje a programon
Immár hagyomány Hollandiában, hogy havonta egyszer magyar táncházat rendeznek Utrechtben, kezdőknek és haladóknak egyaránt. Legközelebb a szatmári régió népzenéjével ismerkedhetnek meg, és az onnan származó néptáncokat sajátíthatják el azok, akik január 18-án részt vesznek ezen a programon Utrechtben.
Energikus táncstílus – így jellemzik a szervezők ennek a régiónak a néptáncait az esemény meghívójában. Szatmár, Mezőkölpény, Szék, Bonchida és Magyarpalatka zenéjéből és táncaiból egyaránt ízelítőt kaphatnak majd a résztvevők.
A január 18-án, délután 5 órakor kezdődő esemény izgalmas élményt ígér az utrechti Buurthuis De Nieuwe Jutterben: gyönyörű táncokat, káprázatos élőzenét és lelkes közreműködőket a magyar néptánc workshopon.
A tánctanítást vacsora, majd este 8 órától táncház követi, ahol a zenét ez alkalommal a Hajnali zenekar szolgáltatja.
A banda tagjai: Crispijn Oomes (hegedű), Nienke Oomes (hegedű), Roos de Graaf (kontra, brácsa) és Willem Raadsveld (nagybőgő). Valamennyien magyarországi és romániai, így magyarpalatkai, erdőszombattelki, mérai, vajdaszentiványi és szászcsávási falusi zenészektől tanultak, és rendkívül változatos repertoárt játszanak.
Hogy a magyar népzene és néptánc milyen népszerű Hollandiában, azt a havonta rendszeresen megtartott utrechti táncházon kívül bizonyítja a Netwerk Hongaarse Volksmuziek (Magyar Népzenei Hálózat) működése is. Ennek az információs- és tudásközpontnak célja a magyar népzene és néptánc népszerűsítése.
A honlapjukon a témához kapcsolódó hírek olvashatók, és az aktuális események időpontjait is megtaláljuk rajta. A szervezet CD-ket, DVD-ket és kottákat árusít, illetve rendszeresen hív magyar (magyarországi és romániai) együtteseket Hollandiába koncertezni és workshopokra.