Magyar protestáns gyülekezetek Braunschweigben

Találkozó és vendégség

/ Adamekné Németh Zsófia /
adamekne.nemeth.zsófia képe
Szeptember 15-én, szombaton, a braunschweigi magyar-ajkú protestáns gyülekezet vendégül látta a Brémából és a Hannoverből érkező testvéreket. Az érdeklődők között minden korosztály képviseltette magát.
A program kezdete a "Braunschweiger Schloss" előttA braunschweigi gyülekezet által szervezett közös kávézásA kamarakórus szolgálata: Ó örök hatalmú, mennyei szent IstenGyörgy Levente hildesheimi kántor Haáz Katalin töltött káposztáját fogyasztja

A gyülekezetek találkozása városnézéssel kezdődött, a különböző irányokból érkező érdeklődők a „Braunschweiger Schloss” előtt gyűltek össze.  A körsétát Bartsch Magdolna, braunschweigi gyülekezeti tag vezette, sorra bemutatva az óváros főbb nevezetességeit: a Magni negyedet a város legöregebb, 1031-ben épült templomával, amelyről a negyed a nevét kapta; a Braunschweigi Dómot és Oroszlán Henrik egykori várának maradványát; a Városházát az előtte lévő piactérrel egyetemben; valamint a Jakob-Kemenate kiállítótermet.

A csapat az Opatija Grill étteremben ebédelt, ahol már köztünk volt Szakács Hedvig, a göttingeni magyar-ajkú protestáns gyülekezet kántor asszonya is. Ezt követően, az egyórás szabadidős program alatt, ki-ki kedvére sétálhatott, beszélgethetett, vagy visszatérhetett a neki leginkább tetsző nevezetességhez.

A délután folyamán a Martin Luther gyülekezeti házban népes braunschweigi gyülekezet fogadta a vendégeket. Sokféle házi süteménnyel, kávéval, teával, üdítőkkel várták a városnézésről érkezők csoportját.  Itt folytatódott a program bemutatkozással, beszélgetéssel. 

Ezt követően zenés áhítatra került sor, amin a hildesheimi magyar-ajkú református gyülekezet kántora, György Levente operaénekes is énekelt.  Az orgonajáték, az énekszó és Sík Sándor: Te Deum című verse mellett Menkéné Pintér Magdolna, Strifler Zoltánné Csöngedi Nikolett – tavalyi hannoveri KCsP ösztöndíjas – és Adamek Norbert fogalmazta meg a 40. zsoltár üzenetével kapcsolatos gondolatait. Itt énekelt először egy –  a gyülekezetekből  verbuválódott – kamarakórus is. E tényen felbuzdulva többen kedvet kaptak a kórustagsághoz.

A találkozó közös vacsorával zárult, amire a vendéglátó gyülekezet – Haáz Katalin presbiter asszony jóvoltából – nem mással, mint közel 80 adag töltöttkáposztával készült, minden jelenlévő nagy örömére és megelégedésére. Köszönet a braunschweigi gyülekezet presbitériumának a gondos szervezésért és a sok munkáért!

A találkozó lelkületét méltóképpen foglalja össze a zenés áhítaton elhangzott 40. zsoltár 5. sora: „URam, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható.” (Zsolt 40,5)