Magyar ritmusok Spanyolországban – Népzene és tánc az iskolában
Az általános iskolával történt egyeztetés után kitűztük az időpontot, és őszintén megmondom, nagyon izgultam, hogy mit fognak szólni a spanyol gyerekek a magyar népzenéhez. Amíg megérkeztek a diákok, egy kis frizuraigazításra is jutott idő – Timinek egy szép hajfonatot készítettem, amelyet később többször is megmutatott a gyerekeknek, jelezve a magyar népviselet jellegzetességeit.
A foglalkozás indításaként hat kérdést vetítettünk ki a táblára, amelyekre a gyerekeknek kellett válaszolniuk úgy, hogy a helyes megoldás kezdőbetűjét alkotó sorba álltak. Ezt nagyon élvezték, hiszen mozoghattak is közben. A kérdések között szerepelt például, hogy mi Magyarország legnagyobb tava, mi a leghosszabb folyója, vagy mi a fővárosa.
Ezután Timi ismertető képekkel mutatta be a magyar népi hangszereket, amelyeket az előre elkészített hanganyag segítségével meg is szólaltattunk. A foglalkozás egy későbbi szakaszában a gyerekeknek fel kellett ismerniük a hangszereket a hangjuk alapján – kíváncsian vártuk, emlékeznek-e még a néhány perccel korábban bemutatott hangszerekre.
A program részeként néptáncot is tanítottunk a gyerekeknek, amit nagy lelkesedéssel fogadtak. Számomra azonban a legemlékezetesebb pillanat a „Tavaszi szél” című népdal megtanítása volt, amelyet a gyerekek végül magyarul és spanyolul is elénekeltek. Egy külön erre az alkalomra készült fordításnak köszönhetően a dallam tökéletesen illeszkedett a spanyol szöveghez – ezt hosszasan csiszolgattuk, hogy minden jól működjön.
Este még érkeztek visszajelzések a szülőktől is, hogy a gyerekek mennyire élvezték az órát, és mi is nagyszerű érzésekkel hagytuk el az iskola épületét. Az óra felépítéséből sokat tanultunk, és legközelebb már tudni fogjuk, mit és hogyan lehetne még jobban alakítani. Biztos vagyok benne, hogy a tánc, a dalok és a citera mindenki számára maradandó élményt nyújtott – különösen, hogy Timi meg is engedte a gyerekeknek, hogy kipróbálják a hangszert.
