A magyar kultúra napja Madridban

A Complutense Egyetemen

/ Barabás Tamás /
barabas.tamas képe
Immáron 195 év telt el, azóta, hogy Kölcsey Ferenc megírta magyar Himnuszt, és 29 éve már, hogy ezen a napon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A madridi magyar lektor, Tóth Gergő külön rendezvénnyel készült az itt élő magyaroknak, és a Complutense Egyetem hallgatóinak.
NépművészetKézművességMatyó

A rendezvény a magyar oktatást is a tantárgyai között tudó Complutense Egyetem színháztermében pontban délután négy órakor kezdődött meg Tóth Gergő magyar lektor előadásában. A jelenlévő diákok és tanárok széleskörű ismereteket szerezhettek a magyar kultúra számos területéről. Az előadás kezdetén a lektor úr bemutatta a hagyományos magyar építészet századokon átívelő változásait, és funkcionalitását, majd ezután következtek a matyó, székely, és palóc öltözetek, amelyekből párat el is hozott saját ruhatárából. Gasztronómiai világunk sem maradhatott ki a sorból, a jelenlévők nagy része csak a gulyás levest ismerte, ezért hát a töltött káposzta, a kürtős kalács, és a csörögefánk abszolút újdonságként hatott. Ezután következett a népzene, és néptánc, amely a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kiegyezés című előadásának filmjével zárult. A film kitűnően mutatta be Magyarország és a Kárpát-medence sokszínű kulturális örökségét. Az esemény egy nagy beszélgetéssel zárult, mint minden madridi magyar program.