Magyar karácsony Zürichben

/ Ferkó Zoltán /
ferko.zoltan képe
Advent harmadik vasárnapján délután ismét magyar szótól volt hangos a zürichi Magyar Missziónak is helyet adó Bruder Klaus plébániatemplom nagyterme.
A pedagógusokAz óvodásokAz alsósokA felsősök

A szinte végeláthatatlan hosszúságú asztalok körül mind a százötven ülőhely elkelt, pár perccel műsorkezdés előtt a karzatot is meg kellett nyitni a megállás nélkül érkező vendégek számára. A nagy érdeklődés oka nem volt más, mint hogy eljött a várva-várt karácsonyi ünnepség ideje, amely minden évben hagyományosan a zürichi és környékbeli magyarság egyik legnagyobb rendezvénye.

Miután a szülők átmenetileg megálljt parancsoltak a hatalmas teremben nyüzsgő gyereksereg szaladgálásának, a műsor házigazdája, Pilinszky Katalin lépett a színpadra. A cserkész körökben Maszkot néven ismert vezető elsőként Varga Péter atyát, a limmat-parti magyarság római katolikus lelkipásztorát kérte fel, hogy mondja el köszöntőjét. A közkedvelt Péter atya lényegre törő beszédében a várakozás, az ünnepre való lelki felkészülés és természetesen a szeretet fontosságát hangsúlyozta, majd rövidesen el is köszönt híveitől, egy másik szolgálati helyén már várták.

Ezt követően az óvodások szereplésével elkezdődött a kétszer fél órás műsor. Láthatóan sokat készültek a kicsik nevelőikkel a programra, énekes-táncos játékuk minden mozdulatán érződött a rengeteg gyakorlás. A legkisebbek után az alsó tagozatos iskolások következtek, akiket szeretett tanárnőjük, Demeter Andrea vezetett a színpadra. A bámulatos koreográfiával megalkotott produkciót a bátrabb alsósok önálló szavalatai tarkították a hálás közönség legnagyobb elismerésére.

Az ezután következő szünetben az ünnepség résztvevőinek lehetőségük nyílt megkóstolni a számtalan házi készítésű finomságot, melyet a leglelkesebb szülők készítettek és hoztak magukkal az ünnepségre. Nem lehetett azonban hosszasan időzni a torták, sütemények, bejglik hosszú sora előtt, mert következett a második felvonás. Mikor mindenki elfoglalta helyét és a legkisebb örökmozgók is elcsendesedtek, a Svájci Magyar Hírmondó főszerkesztője, Demeter Andrea átadta a lap gyermek irodalmi pályázatának díjait. Az első három helyezett némi meglepetéssel, de annál nagyobb örömmel vette át értékes ajándékát. Andrea kiemelte, hogy annak ellenére, hogy a gyerekek külföldön élnek és magyar iskolában jó esetben csak heti egy alkalommal van lehetőségük tanulni, rendkívül színvonalas művek érkeztek a pályázatra. Ez is a szülők odafigyelését és a Zürichi Magyar Iskola és Óvoda pedagógusainak munkáját dicséri.

A felső tagozatosok műsorán megmutatkozott, hogy rutinos előadókkal van dolgunk, ami nem véletlen, hiszen ők már óvodás koruk óta szerepelnek nagy közönség előtt a magyar rendezvényeken. Minden bizonnyal életük során később is nagy hasznukra válik majd, hogy bátran ki mernek állni emberek elé beszélni és szerepelni. A karácsonyi műsor a cserkészek előadásával folytatódott. Pilinszky Katalin vezetésével a regölés évezredes hagyományát elevenítették fel a liliom jelvényesek, természetesen aktualizált változatban, modern korunknak megfelelő, olykor tréfás jókívánságokkal az új esztendőre.

A karácsonyi ünnepség a résztvevők közös éneklésével zárult. A zürichi magyarok közül a jövő héten sokan Kelet felé veszik az irányt. A Kárpát-medence minden szegletéből Svájcba sereglett honfitársaink többsége otthonról hazamegy, hogy tágabb családja körében töltse el az ünnepeket. A magyar karácsonyi műsor népes közönségét és lelkes előadóit elnézve nem kétséges, hogy szenteste az itt maradók otthonában is magyarul csendül majd fel a Csendes éj.