Gróf Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született Bécsben. A Hofburg közelében, a Herrengasse elején álló épület oldalán márványtábla emlékeztet arra, hogy a ház falai között látott napvilágot a legnagyobb magyar.
A már hagyománnyá vált megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Bóta Zsolt követ (első beosztott), Dr. Takács Imre, volt országgyűlési képviselő, főiskolai docens, Széchenyi-kutató, valamint Buday Miklós, a Széchenyi Alapítvány elnöke. A megszólalók felelevenítették Széchenyi életének legjelentősebb pillanatait, és méltatták munkásságát, mely minden tiszteletet megérdemel.
Az ünnepi beszédeket követően az ausztriai magyar szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat, ünnepi szalagjaikat az emléktáblánál az alábbi sorrendben:
Dr. Vitányi István, országgyűlési képviselő és Dr. Takács Imre, volt képviselő, Bóta Zsolt, követ (első beosztott), Buday Miklós, a Széchenyi Alapítvány elnöke, Dr. Messik Miklós, a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) elnöke, Moldoványi Géza, a mosonmagyaróvári Széchenyi Polgári Kör elnöke, Csorba János nagycenki, Sellei Tamás peresztegi, Tóth József fertőbozi polgármesterek, ifj. Dr. Bertényi Iván, a Collegium Hungaricum igazgató-helyettese, a Bécsi Magyar Történeti intézet vezetője, Radda István, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnöke, valamint Nick Ildikó, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület vezetője.
A megemlékezés a koszorúzást követően a bécsi magyar nagykövetségen folytatódott, ahol Bóta Zsolt követ (első beosztott) felkérte Dr. Messik Miklós, a MEVE elnökét, hogy mutassa be a Széchenyi István utazásairól készített „Széchenyi-emlékek nyomában Európában” című kiállítást, amelyből a követségen ízelítőt láthattak az érdeklődők. A tárlat színes, képes és írásos anyagokon keresztül kalauzolja el az érdeklődőket a Széchenyi-emlékhelyekhez, és méltó módon állít emléket a közvélemény számára kevésbé ismert Széchenyi Ödön életművének is. A teljes kiállítás szeptember 25-től október 12-ig tekinthető meg a bécsi Collegium Hungaricumban. A rendezvény fogadással zárult.