Körzeti vezetői hétvége Brüsszelben

/ Kisbán Petra Mária /
kisban.petra.maria képe
2020. január 10-12. között rendezte meg évindító vezetői hétvégéjét a KMCSSZ első kerületének (Európa) Észak-Nyugati körzete. A kétnapos programon összesen 22 vezető találkozott.
Játék és megbeszélésekFogadalomtételre várakozvaAzt szeretem Benned, hogy...Vasárnap délután a Grand Place-on

2020. január 10-én, pénteken este gyülekeztünk egy Brüsszelhez közeli cserkészotthonban, ami otthont adott számunkra a hétvége során. Írországból négyen, Angliából nyolcan, Belgiumból öten, Hollandiából hárman, valamint Svédországról és Magyarországról is 1-1 cserkész érkezett. Péntek este kötetlen vacsorával, beszélgetéssel és ismerkedéssel indítottunk.

Szombaton kora reggel pattantunk talpra, mivel körzeti parancsnokunk, Guru, reggeli tornára vezényelt bennünket. Finom reggeli után egy újabb ismerkedős, játékos blokk következett, majd körbe ültünk és a csapatok beszámoltak jelenlegi helyzetükről, terveikről a következő évekre. Megvitattuk a felmerülő kérdéseket, problémákat, újabb és újabb ötleteket adtunk egymásnak a további fejlődésre.

Ebédre helyi különlegességű sajtokat, zöldségeket és húst grilleztünk, miközben folytattuk az eszmecserét. Ebéd után minden csapat hozott egy-egy játékot, ezekkel tovább bővítettük gyűjteményeinket. Elsőként twisteres akadálypályán vehettünk részt, majd dilis delfinnel és babba barabiababba-val nevettünk hangosakat. Módszertanosan mindannyian örök életre megtanultuk a síp és cserkész útjeleket, végül pedig egy pazar cserkész solot is megcsodálhattunk. Mindenki kitett magáért, hatalmas köszönet a zseniális játékokért!

A felfrissítő játékok után két, frissen kcsst-t végzett vezetőnk tartott előadást a kiscserkészekről: korosztályos sajátságaikról, fejlődési lehetőségeikről, szükségleteikről. A sok új tanács után egy kommunikációt fejlesztő játék következett. Észre sem vettük, de közben teljesen eltelt a nap, így már vacsorához terítettünk.

Vacsora után a hétvége meghittebb része következett: Kovács Ancsa Angliából fogadalmat tett, megkapta barna nyakkendőjét. A szép esemény után új cserkésznevek kiosztása is következett, mely során körünkben köszönthettük Kangát és Sziporkát. Az est további részében különleges belga söröket kóstoltunk meg, közben pedig egy nevetéssel teli felnőtt tábortűzön vettünk részt.

Vasárnap reggel ismét korán ébredtünk, reggeliztünk, pakoltunk és takarítottunk, majd a márciusi körzeti táborunkat beszéltük meg. Pozitív szavakkal és üzenetekkel, valamint a mielőbbi találkozás reményével búcsúztunk.

(Kiknek a repülőjük csak az este folyamán indult, még beugrottak egy röpke városnézésre Brüsszel belvárosába)