Az 1600-as évektől keresztény vallási ünnepként a húsvéti időszakhoz kötődött, melyet akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon tartottak, és Anyák Vasárnapjának neveztek. Minden évben a nagyböjt közepén a legtöbb szolgáló meglátogatta az „anya” gyülekezetét, ahol megkeresztelték. A családjuktól távol dolgozó szolgálók ilyenkor szabad napot kaptak, hogy hazamehessenek és a napot az édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt, külön erre az alkalomra, ajándékként elkészítették az anyák süteményét, a tetején marcipánnal díszített és sok aszalt gyümölccsel készült Simnel-tortát. A hagyománnyá vált süteményt együtt tudták elfogyasztani az összegyűlt családtagok.
Magyarországon az anyák napját, a hagyományaink szerint, május első vasárnapján ünnepeljük. Az iskolákban és óvodákban a gyerekek ilyenkor különböző műsorokkal készülnek, verset mondanak, énekelnek és a kézzel készített ajándékok mellett virágot is adnak az édesanyjuknak. Nagy szerencse érheti tehát azt az édesanyát, aki az Egyesült Királyság magyar közösségének a tagja. Az ő számukra ugyanis az anyák napja nem csak egyszer egy évben, de rögtön kétszer is megünneplésre kerülhet.
Éppen ez történt a Southamptoni Magyar Iskolába járó gyermekek anyukáival is. Southamptonban ugyanis május 12-én nagy ünnepséggel és különleges ajándékokkal készültek az édesanyák köszöntésére. Az előkészületek már az előző alkalmon megkezdődtek. Kicsik és nagyok is verseket, énekeket tanultak. És mindenki elkészített egy-egy hőre száradó gyurma ékszertartót a saját keze lenyomatából. Miközben az iskola tanárai és dolgozói közösen összefogva felvettek egy-egy rövid, anyákhoz szóló, őket dicsérő és üdvözlő videót, minden egyes, az iskolába járó kis- és nagy gyerekkel.
A gyurmák kiégetése, az ajándékok becsomagolása, a videók összevágása, a versek és énekek megtanulása és tökéletesítése, mind-mind olyan háttérmunka, ami talán a szemnek láthatatlan. Mégis ezek azok, amik végül megszépítik, tökéletessé teszik azt az alkalmat, amire mindenki figyel, ami végül a megkoronázása minden fáradtságos percnek. Ez az alkalom pedig, májusban a Southamptoni Magyar Iskolába is elérkezett.
A tanítási nap lényegében szokásosan indult. Minden gyermek a saját termében kezdett, ahol beszélgettek az ünnepről, átismételték a verseket és énekeket, gyakorolták a táncokat. Mikor minden csoport végzett az utolsó simításokkal, akkor egy terembe gyűltek szülők, diákok, tanárok. És megkezdődhetett a lényeg: maga az ünnepség. Szép volt, nagyon. Látni az édesanyákat nevetni és könnyezni. Örömtől és büszkeségtől csillogó szemekkel a gyermekeiket nézni.
Így, már hónapok óta távol az édesanyámtól, azokban a percekben kicsit elveszett a tömegben a tekintetem. Édesanyámra gondoltam, és arra, hogy én mi mindent köszönhetek neki. És, hogy ezek a kicsi gyerekek még nem is tudhatják, mi minden áll előttük. És még mennyi mindenért lehetnek majd hálásak annak az embernek, az édesanyjuknak, aki őket a világon a legjobban szereti, és a legtöbbet segíti.
Szóval ezen a különleges napon, minden apró részletnek arról kell szólnia, hogy kifejezzük hálánkat és szeretetünket, azok iránt, akik a legtöbbet adták nekünk: az anyukánknak. Úgy érzem, hogy a southamptoni magyar közösségben nagyon is értik, látják, hogyan kell ezt a napot megünnepelni. Ez az anyák napja szerintem az első, ami számomra is felejthetetlen élmény lesz. Ezért pedig minden előzetes munka és fáradtság megérte. Köszönöm.
