Kétnapos ünnep Corkban

A Magyar Kultúra Napjára emlékeztek az írországi magyarok 2018. január 27-28-án

/ Dr. Merényi Hajnalka /
merenyi.hajnalka képe
Az ÍrMag Baráti Kör 2016 januárjában szervezte meg első ízben a Magyar Kultúra Napját megünneplő rendezvénysorozatot Corkban, így az idei már a harmadik volt a sorban. És – azt mondják – az eddigi legsikeresebb
az óvodások táncaSebestyén Péter csellózikVendégeinkmagyarosan

A Magyar Kultúra Napja a Cork környéki magyarok legnagyobb kulturális eseménye. A rendezvény kétnapos, és számos olyan programot kínál, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt vonzó lehet.

Az első nap, a szombati, inkább a felnőtteket szólította meg, de a szülőkkel együtt természetesen sok gyerek is eljött. Az első program egy játékos vetélkedő volt Magyarországgal kapcsolatos kérdésekkel, feladatokkal. Ebben három ír város magyar csapatai mérték össze tudásukat. A vendégcsapatok Dublinból és Galway-ből érkeztek, ők mérkőztek a corkiakkal. A győztes dublini csapatban a Hungarian Culture Days – Magyar Kulturális Napok tagjain kívül ott volt Tóth Judit, Pálffy István dublini magyar nagykövet felesége is.

A vetélkedő után korábban lezajlott pályázatok eredményhirdetése következett: megtudtuk, kik rajzolnak legügyesebben hungarikumokat a gyerekek közül, és hogy kié lett a legszebb magyar tájfotó.

Ezután következett a gálaműsor, amelyet a díszvendégek nyitottak meg: Pálffy István, Magyarország dublini nagykövete, Fergal Dennehy, Cork város alpolgármestere, illetve Barry O’Connor, a helyszínt biztosító Cork Institute of Technology rektora. A gálán felléptek gyerekek is (a Corki Magyar Iskola és Óvoda növendékei), illetve számos Írországban élő magyar művész (Sebestyén Péter, Kincses Zoltán, Barnácz István, valamint a Dalospacsirták dalkör). A komolyzenei előadók között egy neves ír csellista, Seamus Doyle is szerepelt. Az első napot állófogadás zárta magyaros finomságokkal, ismerkedéssel, baráti beszélgetésekkel.

A második nap, a vasárnap, elsősorban a gyerekeké volt: zenés torna, papírszínház-bemutató és versmondó verseny várta őket délelőtt, majd egy táncházat tartottak nekik az Észak-Írországból érkezett magyar néptáncosok. Tasiné Kiss Tünde és Tasi Rudolf nemcsak a kicsiket, hanem a felnőtteket is alaposan megmozgatta, és fergeteges félórát varázsolt számunkra. Ezt követően az ÍrMag Baráti Kör tagjai adtak elő kesztyűbábokkal egy erre az alkalomra írt bábdarabot – a gyerekek nagy örömére.

Sikeres volt, jó hangulatban telt és „jövőre-veletek-ugyanitt” fogadkozásokkal zárult a magyar kultúra kétnapos ünnepe Corkban.