Képzeletbeli utazás Magyarországra

SYDNEY-BEN MAGYARORSZÁG HÍRES HELYEIRŐL TANULTUNK A MAGYAR ISKOLÁBAN

/ Németh Virág /
nemeth.virag2024 képe
Június, július és augusztus, de jó is ez a három hónap Magyarországon. Nyár, meleg és pihenés. Ezzel ellentétben itt, Sydney-ben éppen a téli hónapok kellős közepén találjuk magunkat. Bár sokan gondolhatják, hogy itt enyhébb a tél, mégis állíthatom, hogy bizony itt is átfagyhat az ember. Ezért lehet az, hogy a sydney-i magyarok közül sokan pont ebben az időszakban utaznak haza látogatóba.
Hortobágyi darumeseBalatoni látnivalók és szavak tanulása Ppt segítségévelPetőfi Sándor: A völgy s a hegyKépösszeállítás (állatok tanulása)

Akik viszont itt maradtak, ők sem maradtak le Magyarországról, ugyanis a Magyar Iskolában számos otthoni látványossághoz kalauzoltuk el a tanulókat.

Az utazás 4 fő helyszínből állt. Az első Magyarország fővárosa, Budapest volt, ahová a gyerekek Péterffy Réka tanárnő segítségével, megrajzolt útleveleikkel és egy közösen bepakolt iskolai bőrönddel érkeztek meg. A budapesti állomáson a városnézés és a sok-sok látnivaló mellett a szókincsüket is fejleszthették a gyerekek, szintúgy, mint a bőröndpakolásnál. Ezután Hortobágy felé vettük az irányt, ahol egy kedves kis mesét, a Hortobágyi darumesét néztük meg közösen. Nemzeti parkunkat a Balaton és vidéke követte, ahol énekeket tanultunk (Ó mely sok hal…; Badacsonyi szőlőhegyen…), horgásztunk és különböző balatoni városokról, mint például Tihanyról vagy Keszthelyről szereztünk érdekes információkat. Végül, de nem utolsó sorban,  a tokaji hegyekben jártunk, onnan pedig a Mátrát és a Bükköt vettük célba. Itt először térkép alkalmazásával megismertük a hegycsúcsokat (Kékestető, stb.), utána pedig közösen értelmeztük Petőfi Sándor: A völgy s a hegy c. versét úgy, hogy a vers meghallgatása alapján és játékos „bábozás” segítségével közösen megfejtettük, hogy miért szeretne a völgy hegy lenni, a hegy pedig völgy.

Mindegyik állomás külön-külön volt érdekes és értékes. Személy szerint én nagyon élveztem, hogy ennyi mindent és ennyiféleképpen tudtam tanítani, sőt még a tanításra való felkészülés is igen izgalmas volt számomra, ugyanis minden helyszínre más-más tanulási módszerrel készültem, illetve számos Ppt-vel és saját kézzel készített (pl.: balatoni horgászás, hegy-völgy vers „báb”) elemeket is vittem erre a kis utazásra. Azonban nem csak erre az órára, hanem a továbbiakban is hasznosak voltak ezek az elkészült anyagok, ugyanis az „állomásokat” külön-külön is feldolgoztuk és fel is fogjuk dolgozni a következő iskolai napokon.

Például a 3. negyedév kezdetekor újra megnéztük a Hortobágy filmet, majd emlékezetből összegyűjtöttük az ott élő állatokat és kiegészítettük a már ismert állatok neveivel. Ezt egy rövidebb előadás, feladatlapok és szép kézműves foglalkozás is segítette. Természetesen, ha állatokról van szó, akkor az öreg Vizipók-Csodapók sem maradhatott el az órából. Dr. Kertész György emlékére két Vízipók részt is végignéztünk, illetve az óra elején a mese főcím dalát is megtanultuk.

Mindent összefoglalva, remek kis utazás volt, melyen megannyi ismeretet szerezhettek a gyerekek hazánkról, Magyarországról.