Március 15. és ami azóta történt
Március idusán a társaskör vezetősége úgy határozott, hogy ellenőrzött keretek között, kis létszámmal ugyan, de megtartjuk az 1848-as ünnepséget. Természetesen az érvényes hatósági rendeleteket szigorúan figyelembe véve szerveztük át a programot. Ennek megfelelően a vezetőséggel és tagsággal egyeztetve összesen 20 fő gyűlt össze. Az ünnepségnek gesztus értéke volt, ahogy egyik tagunk fogalmazott: „Akárhogy is, de legalább megemlékeztünk!”
A műsor keretében kicsik és nagyok verset szavaltak, felcsendültek Kossuth-nóták és ismert nemzeti énekeink. Illetve videó bejátszásokkal elevenedtek meg az 1848-as események. Végül az aradi vértanúk búcsúleveleiből hangzottak el részletek. A közel egy órás műsorral tisztelegtünk a szabadságharc hősei előtt és emlékeztünk meg a szabadság ünnepéről. Ugyanis március 15. a magyarok számára a szabadság és hazaszeretet egyik legszebb ünnepe, az összefogás fontos jelképe. Most pedig olyan időszakot élünk, amikor az összefogásnak tettekkel és egymás segítésével is tanújelét adhatjuk. Nem csak úgy, mint a megszokott hétköznapokban, hanem nagyobb figyelemmel és törődéssel.
A vezetőséggel közösen nagyon fontosnak gondoljuk, hogy a társaskör tagjaival folyamatosan tartsuk a kapcsolatot, ezért rendszeres telefonhívásokkal és gyakoribb levelekkel igyekszünk figyelni az egész közösségre és az egyes tagokra egyaránt. Fontos, hogy tudjunk egymásról. De ezt talán nem is szükséges ecsetelni. Hiszen a társaskör tagjai, a barátok és kedves ismerősök maguktól is ezt teszik. Ahogy tették ezt eddig is. A közösség sok tagja – lehetőségeihez mérten – próbál segíteni másokon. Az összefogásra sok szép példával szolgálhatunk. Az élet pedig valóban nem állt meg. Kicsit lassabban, kicsit csendesebben, de továbbra is folyik a maga medrében. Mindenki ott próbál segíteni, ahol tud. A szigorítások első napjaitól kezdve vannak, akik a bevásárlásban, a főzésben vagy éppen maszkok készítésében segítik barátaikat és ismerőseiket. Nem csak magyarok magyaroknak, hanem mindenki mindenkinek. Ez pedig így van rendjén. Jó látni a segítő szándékot és az önszerveződésnek ezt a módját.
Az emberek az utcán és a közösségi tereken is odafigyelnek egymásra és kitüntetett figyelemmel törődnek a lakókörnyezetükben élő idősekkel. Barátok, szomszédok, közösségek fogtak össze. A kanadai magyar közösségek sem tétlenkedtek, legyen szó segítségnyújtásról vagy kapcsolattartásról. A bezártság okán rengeteg online kezdeményezéssel találkozhatunk a kanadai diaszpórában is.
Úgy gondolom, hogy a figyelmesség minden kis jele, nagyon is sokat számít a nehéz napokban. Legyen az egy telefonhívás, segítségnyújtás a bevásárlásban, egy házi készítésű, jópofa mintával ellátott maszk, kovász és recept a házi kenyérhez (hogy még friss kenyérért se kelljen a boltba kimenni). És így tovább sorolhatnám az apró gesztusokat. Mindezek mellett türelemmel várjuk a járvány végét, amikor ismét találkozhatunk. Addig pedig figyelünk és vigyázzunk egymásra, ahogy tettük eddig is!
