Karácsonyi istentisztelet Saskatoonban

/ Viakter Olga /
viakter.olga képe
Immár 16 éve, hogy Bisztyó József atya visszavonult és azóta nem került sor magyar misére vagy istentiszteletre Saskatoonban.
A saskatooni közösség Paizs atyávalSt. Laszlo Canadian Magyar HallPaizs JózsefMennyből az angyal...

„Nagyon okos ember volt, hét nyelvet beszélt. Tizennégy éves korában Rómába ment tanulni, majd egy saskatooni püspök felkarolta és elhozta magával Saskatoonba. Az elejében a püspök mindig vidékre küldte őt misézni, így végül az első és utolsó szertartása is a Prud’homme faluban lévő St. Laszlo Canadian Magyar Hall-ban volt. Saskatoonban kétszer egy hónapban tartott misét, így esküvők, keresztelők mind-mind részesei voltak a magyarok életének akkoriban. Sokan voltunk a gyülekezetben, legalább ötvenen mindig összejöttünk” – mesélte Fábián Erzsébet.

Alexandrovici Bottyán Éva, az egyesület elnöke arról számolt be, hogy egy általa készített felmérés szerint, két évvel ezelőtt nagyjából száz volt azoknak az érdeklődőknek a száma, akik örülnének, ha Saskatoonban is rendszeresen lenne magyar mise vagy istentisztelet. Mellau Róbert, az est szervezője szerint ezért is volt különösen fontos, hogy Paizs József, edmontoni lelkipásztor ellátogasson hozzánk, legalább karácsony környékén. „Tavaly nyáron ismerkedtünk meg és azóta is tartjuk a kapcsolatot Paizs atyával. Az ő ötlete volt, hogy eljönne hozzánk a két legnagyobb ünnep környékén, karácsony és húsvét előtt. Véleményem szerint ez nagyon fontos az itteni magyaroknak, nagyon jó magyar istentiszteletet hallgatni és magyarul énekelni, főleg így karácsony környékén” – fejezte ki örömét Róbert.

Paizs atya elmondta, hogy: „a Kanadai Magyar Református Lelkészek Egyesületének a Lelkész Értekezletén már felmerült a kérdés, hogy vannak olyan helyek ahol viszonylag több magyar él, de nincs magyar lelkipásztor, se katolikus, se református. A Lelkészek Egyesülete mindig keresi a lehetőséget, hogy ezeket a területeket is lefedje, s felmerült, hogy nekem már van némi kapcsolatom a saskatooni magyarokkal, így milyen jó lenne, ha karácsonykor és húsvétkor össze tudnánk hozni egy-egy alkalmat a találkozásra.”

Ennek köszönhetően december 20-án magyar istentiszteletre került sor Saskatoonban, a közösség tagjainak legnagyobb örömére. Nagyjából harmincan gyűltünk össze péntek este, hogy részt vegyünk Paizs atya karácsonyi istentiszteletén. Tizenhat év után, újra magyarul szóltak a „Mennyből az angyal” vagy a „Pásztorok, pásztorok” című dalok Saskatoonban, ami azt hiszem sokunk szemébe könnyeket csalt, csakúgy, mint Paizs atya szavai a karácsonyról.

„Nagyon készültem, s talán kicsikét missziói lelkület ez, hogy eljöhettem ide. Nagy örömmel jöttem erre a szolgálatra, s igazán örülök, hogy ilyen szép számban összejöttünk ma este. Az hogy találkozunk, karácsonyi énekeket énekelünk, hogy ráhangolódunk a karácsonyra, az nem csak a híveknek, ez a lelkipásztornak is ráhangolódás és mindez engem is feltölt, ha a testvérekkel együtt énekelhetek, imádkozhatok.”

Paizs József 2017. augusztus 1-től szolgál az edmontoni gyülekezetben. Elmondása szerint abban látja a diaszpórai szolgálat különlegességét, hogy itt nagyobb hangsúlyt kap a nemzeti, kulturális örökségünk ápolása. „Az egyház elsődleges feladata, hogy az evangéliumot hirdesse. Itt viszont többletként hozzáadódik még az, hogy megvédjük és ápoljuk anyanyelvünket. Már önmagában az, hogy magyarul szól az istentisztelet, hogy a liturgia magyarul van, lehetőséget teremt az itt élő magyaroknak anyanyelvük használatára.

Ezúton is köszönjük Paizs József atyának, hogy eljött hozzánk és ezáltal igazán különlegessé tette a saskatooni magyarok karácsonyát.