Miközben naptár szerint tombol a hamisítatlan ausztrál tél, a természet egészen különleges arcát mutatja nekünk. Bár alapvetően hűvös van, a nap csodásan süt, és sok helyen rózsaszínben virágzó fák gyönyörködtetik a szemet. Ez a vidék a végletek világa, hiszen napközben akár rövidnadrágban is élvezhetjük a melengető napsugarakat, ám amint lemegy a nap, muszáj felvenni a kabátot és a sálat. Igazi családi fészekként várt mindenkit a Magyar Ház a hűvös, napsütötte téli napokon is. Sosem voltunk egyedül: a ház ebben a hónapban is megtelt élettel, nevetéssel és szuper programokkal.
Újra és újra lenyűgöz, milyen hatalmas ereje van az összetartozásnak. Egészen tiszteletre méltó és példaértékű, hogy az emberek mekkora távolságokat képesek megtenni, messziről is elutazva a Magyar Házba, hogy részesei lehessenek a kulturális programoknak, aktívan hozzájárulva a magyar kultúra fenntartásához és örökségünk élő megőrzéséhez. Mindenki számára jó példa ez a hely: megmutatja, hogy közösséget építeni és fenntartani rendkívül fontos, mert kell egy hely, ahová tartozhatunk, kell egy hely, ahová mehetünk. Egy másik otthon a sajátunkon kívül, amit a magunkénak érezhetünk, mert a miénk is!
Nagyon jó ritmust ad a hónapoknak az a kedves hagyomány, hogy az új időszakot mindig egy közös lángosesttel indítjuk. Mindenki számít rá, hogy a hónap első péntekén lángosest lesz, amikor összegyűlünk lángost sütni. Sipos Ika professzionális sütési rutinjának és kiváló receptjének köszönhetően pontosan olyan lángosok készülnek, amilyenek a nagykönyvben meg vannak írva: az igazi, hamisítatlan magyar lángos.
A legfiatalabb generáció is birtokba vette a teret egy háromnapos, ottalvós gyerektábor keretében. A ház pillanatok alatt nyüzsgő családi fészekké alakult, ahol a kézművessarokban kreatív alkotások születtek, a kert pedig a játékoktól volt hangos. Amikor leszállt az esti téli hideg, a tábortűz köré gyűlés természetesen a kedvenc program volt, a szalonnasütés és a ragacsos pillecukrozás pedig igazi varázslatot hozott a csillagos ég alatt.
Júliusi programsorozatunkat végül egy méltó kulturális csúcsponttal, az aratóbállal és az újkenyér-szentelő ünnepséggel koronáztuk meg. A közös ebéd után Kovács Lőrinc tiszteletes úr megáldotta az új kenyereket, tisztelegve a gyökereink előtt, majd együtt fogyasztottuk el azokat. A meghitt pillanatokat pedig olyan fergeteges, hatalmas közös táncolás követte, hogy a jókedv még napokkal később is ott lüktetett mindannyiunkban.
Itt, Ausztráliában azt vettem észre, hogy az emberek életében teljesen természetes a mindennapi, többszöri testmozgás. Nagyon sokan sétálnak elképesztően korán reggel, a nap indításaként, és este is, a nap levezetéseként, a rendszeres sportoláson kívül. Az „ép testben ép lélek” mondás még mindig határozottan igaz, és eszméletlenül fontos! Éppen ezért nagyszerű, hogy a Magyar Háznak hatalmas kertje van, és a focipályát is aktívan használják. Az állandó programok közé tartoznak a szombati sportdélutánok, ahol a foci mellett egy számomra új helyi sport is közkedvelt: a pickleball. Ez a játék a tenisz, a tollaslabda és az asztalitenisz elemeit ötvözi. Egy tollaslabdapálya méretű helyen játsszák, merev ütőkkel és egy lyukacsos műanyag labdával. Rendkívül népszerű ez a játék nemcsak Amerikában, hanem Ausztráliában is, mivel könnyen tanulható, és kevésbé terheli meg az ízületeket, mint a hagyományos tenisz.
A testi frissesség és a pezsgő közösségi élet mellett a lelki elmélyülésre is nagy hangsúlyt fektetnek. Minden vasárnap istentiszteleten vehetünk részt a református templomban, amely szintén a Magyar Háznál található, és amelyet az Összetartozás templomának hívnak. Azért kapta ezt a nevet, mert a diaszpórában élő magyarok közös származását, kulturális és hitéleti összetartozását fejezi ki, függetlenül a vallási háttértől. Így a Magyar Házban mindkét területre kiemelt figyelem hárul: az ép testet a mozgás, az ép lelket pedig a közösség ereje, valamint a templomi találkozások és elmélyülések adják meg.
Éljenek a jó közösségek! Egy olyan világban, ahol hajlamosak vagyunk elszigetelődni, felbecsülhetetlen érték tudni azt, hogy van egy hely, ahol nem számítanak a távolságok, és ahol az embert mindig, minden körülmények között szeretettel várják.
A Magyar Ház kapuja pontosan ezért áll nyitva mindenki előtt – mert együtt lenni nagyon jó!
