Jubileumot ünnepeltek a clevelandi regösök

Örülni csak közösségben lehet

/ Miklós Melánia /
miklos.melania képe
Fennállásuk 45. jubileumát nagyszabású gálaműsorral ünnepelték a Clevelandi Cserkész Regös Csoport jelenlegi és volt tagjai november 10-én, a Lakewood-i középiskola dísztermében. A bölcsőtől a sírig c. előadásukban bemutatták azokat a néptáncokat és hagyományokat, amelyeket a legnagyobb magyar diaszpóraközösség évtizedek óta ápol. A 120 résztvevővel megvalósult műsor most is nagy sikert aratott.
A gálán felléptek a Cserkész Regös Csoport jelenlegi és egykori tagjaiKazári altatódallal kezdődött a műsorÉletút piros cipőkben "a bőlcsőtől a sírig"Fergeteges volt a hangulat

Az Egyesült Államokban Clevelandben alapították meg elsőként a cserkészmozgalmat 1951-ben, s azóta több mint ezer helyi magyar fiatal tette le a fogadalmat. Ma is négy csapat működik a városban: a fiúké és a lányoké mellett két felnőtt csapat is heti rendszerességgel tart összejöveteleket. 1973-ban a serdülők kezdeményezésére alakult meg a Cserkész Regös Csoport a Kárpát-medence magyar népi hagyományainak elsajátítása és megőrzése céljából. Tagjai az aktív cserkészek köréből kerülnek ki, akik kutatják a népművészet kincseit, s a néptánc, a népzene, a népviseletek, valamint a népszokások területén végeznek értékteremtő tevékenységet. Ötévente tartanak gálaműsort, amikor számot adnak fejlődésükről.

Az idei, 45. jubileumi gálán filmbejátszásokon is láthattuk, milyen sok fiatal vesz részt a hagyományápolásban. Betlehemeznek, kántálnak, locsolkodnak, májusfát állítanak, tojást festenek, de ők készítik a népviseleteik nagy részét is. A Tábor Mátyás és Nádas Andrea regösvezetők által összeállított műsorban különböző tájegységek táncait mutatták be, nagy utat járva be Kazártól Kalocsán át egészen Kalotaszegig, többek között somogyi, szilágysági, délvidéki, gyimesi csángó és gömöri táncokkal kápráztatva el a közönséget. A talpalávalót az ifj. Magyar Kálmán vezette torontói Gyanta zenekar és a helyi Harmonia együttes tagjaiból verbuvált formáció húzta.

A bölcsőtől a sírig című kétrészes előadásban egy leány életét követhettük végig a születéstől a halálig, amelyben a főszereplő által viselt piros cipő magát a hagyományt jelképezte. Az élet állandó körforgását, ahogyan a tudás átöröklődik a következő nemzedéknek. Az árván maradt piros cipő felvétele volt az est számomra legemlékezetesebb pillanata. A legszebb dal pedig a kezdő altató, a legkülönlegesebb tánc a gyimesi csángók jártatója, a leghatásosabb jelenet a lányok magyarbődi karikázója, a legszebb ruha a mérai kalotaszegi, amelyet a legnagyobb mulatásra, a fináléban öltöttek magukra a táncosok.


A 45. jubileumi Cserkész Regös-gála szereplői (Cleveland, 2018. november 10.)

A clevelandi regös gála szereplőinek szinte mindegyike már Amerikában született másod- vagy harmadgenerációs magyar. Megható volt látni, ahogy anyák és lányaik együtt álltak a színpadon, őrizve felmenőik hagyományát a messzi távolban. A cserkészek és a regösök azt vallják, ez számukra életstílus, amely meghatározza az identitásukat. Minden szabad idejüket a magyar nyelv és kultúra ápolásának áldozzák, ami erősíti az összetartozás érzését.

Az est díszvendége Szabó János néptáncpedagógus volt, a Nógrád Táncegyüttes alapítója, aki Salgótarjánból érkezett Clevelandbe, hogy szakmai tanácsaival segítse a felkészülést. Kapcsolatuk 1996-ban kezdődött, amikor a palóc tradíciókat őrző észak-magyarországi Kazáron gyűjtöttek anyagot a regösök egy tanulmányútjuk során. A mester azóta több koreográfiát tanított be nekik, és számos amerikai magyar fesztiválon is közreműködött, mindenhol megerősítve tanítványait a néptánc és a népzene szeretetében. Hiszen, mint azt a Bocskai Rádiónak nyilatkozta: „Egyedül még sírni sem jó, örülni pedig csak közösségben lehet.”

A regös gála ezért is az egyik legnagyobb ünnep, amellyel a clevelandi magyarok a megmaradásukat ünneplik. Idén a közreműködőkkel és a nézőkkel együtt 750-en voltak jelen a helyszínen, a Bocskai Rádió élő közvetítésének köszönhetően pedig több ezren lehettek részesei az eseménynek a világhálón keresztül. Most is hosszan tartó tapssal, illetve dicsérő üzenetekkel jutalmazták a fiatalokat, akik aztán hajnalig ropták a táncot a cserkészházban, az utóbulin. Életerős és megújuló közösség viszi tovább Clevelandben őseink örökségét.