Jótékonysági vacsora a Saskatooni Magyar Iskola részére

/ Viakter Olga /
viakter.olga képe
Sok éves kihagyás után a tavalyi évben sikerült újra magyar iskolát indítani a városban a Saskatooni Magyar Egyesület keretein belül és a Kőrösi Csoma Sándor Programnak köszönhetően. A lehetőséget nagy örömmel fogadták a közösségben, s végül nem csak gyerekek, hanem felnőttek is jelentkeztek a nyelvoktatásra.
CsopotképFinom vacsoraÉrtékes nyeremények sorsolásaAz Emco magyar bolt által összeálított ajándékcsomag nyertese

Mindenképp meg kell, hogy említsem, hogy sokszor szavakkal kifejezhetetlen a magyar iskola fontossága ebben a közösségben. A felnőttek és a gyermekek közt is vannak olyanok, akik már évek óta vártak egy ilyen lehetőségre, vagy másképp semmi esélyük sem lenne csiszolni tudásukon és használni azt. Többször hangsúlyozom e közösség különlegességét, nem csak azért mert több mint 7 ezer kilométerre vannak az anyaországtól, hanem mert a több mint húsz évvel ezelőtt leégett magyar ház hiánya sem állítja meg őket abban, hogy a tőlük telhető legtöbbet megtegyék az itt élő magyarokért. Ennek is köszönhetően kerülhettem én ide, s lehetett végre magyar tanára a közösségnek tavaly szeptembertől.

Az egyesület nem rendelkezik saját telephellyel, így az órákhoz iskolai tantermeket bérelünk. Az előző évben három különböző iskolában is voltak óráink a tanulókkal, de idén sikerült találnunk egy olyan iskolát, ahol május végéig maradhatunk. A magyar órák mellett női kórust és előadásokat is szervezünk az iskolában, így igazán elkélt a segítség a terem bérlésének költségeit illetően. Ennek okán szerveztük meg a tanulókkal és szülőkkel a jótékonysági vacsorát november 22-én. A rendezvényre több mint nyolcvan személy érkezett, akik mind támogatni kívánták a Saskatooni Magyar Iskola működését. Az esemény nagyon jól sikerült, így hálásan köszönjük az adományozóknak és résztvevőknek, hogy hozzájárultak az iskola további sikeres fennállásához. Ezen kívül szeretném megköszönni tanulóimnak a kitartásukat és elszántságukat a magyar nyelvtanulás iránt, és biztosítani őket arról, hogy vállalják azt büszkén, hogy ők a Saskatooni Magyar Iskola tanulói.