Itt a farsang, áll a bál...
A Hannoveri Ovi-Suli korábbi vezetője, Szabóné Kliment Anita családjával hamarosan visszatér Magyarországra, így januárban Üveges-Rodina Zsuzsanna vette át tőle a stafétát. A farsangi mulatságnak is ő volt a főszervezője, munkáját Vörös Eszter és Vatra Alexandra segítették. A januári ovi-sulis alkalom középpontjában az évszakok áltak, a jelenlévők közösen tanulták meg Csanádi Imre: Kergetőző négy testvér című megzenésített versét. A farsang szervezői ezért úgy döntöttek, megszemélyesítik a négy évszakot, így utalnak vissza az előző alkalom tartalmára: Zsuzsanna lett a tavasz, Eszter jelmeze elején nyár, hátulján az ősz, Alexandra pedig a tél.
A gyülekezés és a helyszín feldíszítése után bemutatkoztak a jelmezesek. Ezt követte az énektanulás (Itt a farsang, áll a bál...), több népi játék, illetve a népi tánc oktatás. A sok mozgás, ugrándozás után jól esett az uzsonna az elmaradhatatlan virslivel, és a farsangi fánkokkal. Az uzsonnát követően került sor a tombolahúzásra, majd az önfeledt játékra és fogócskára, amíg csak el nem jött egy-egy család hazaindulásának pillanata.