Az új-zélandi magyarok minden évben ünnepélyes koszorúzással emlékeznek meg az 1956-os eseményekről, s nem volt ez másképp idén sem; Wellingtonban a Magyar Millennium Parkban gyűltek össze, október 23-án délben.
Bár személyesen nem lehettem jelen az eseményen, itthonról igyekeztem közelebb hozni diákjaimhoz a régmúlt történéseit, remélve, hogy a pénteki megemlékezés így még jelentőségteljesebb lesz számukra. Annál is inkább fontosnak tartottam ezt, mert a hetente oktatott majd’ negyven fő csak egy része wellingtoni, s a kisebb városokban aligha van lehetőség a közös főhajtásra.
Nyelvi csoportjaimban a forradalom témájának körüljárása annak szem előtt tartásával történt, hogy közösen meghatározott elsődleges célunk a magyartanulás – hónaptól és közelgő ünneptől függetlenül. A hatvan perces óráknak így csak egy szeletét áldoztuk a történelmi áttekintésre és beszélgetésre, annál is inkább, hiszen a Programon belüli közös munkánk lassan a végéhez közeledik, így minden percet ki kell használnunk. A magyarul beszélő csoportokkal jobban el tudtunk mélyedni a témában, melyet az adott korosztályhoz igazítva elemeztünk. Összességében elmondható, hogy (nem meglepő módon) a gyermekek és fiatalok kevésbé ismerik ’56 történetét, míg a felnőttek legalább főbb vonalakban tisztában vannak a régmúlt események menetével és jelentőségével, sőt, némelyek meglepő részletességgel tudtak beszélni a „teljes kép” egy-egy szegmenséről.
Amit viszont ennél sokkal fontosabbnak tartok, az az, hogy korosztálytól és háttértudástól függetlenül átérezték e régi, mégis, úgy hiszem, időtlen történet tragikumát és szépségét. Az idegen elnyomás alól való szabadulni akarás vágya, az elvekért való kiállás, úgy tűnik, univerzálisak. S hogy a forradalmi események ne laposodjanak a hősiességről, áldozathozatalról és szabadságvágyról szóló, hangzatosan megfogalmazott mesévé, a beszélgetéseket korabeli képekkel illusztráltam. Ehhez azokat a véleményem szerint zseniális felvételeket használtam, melyek szerencsére az interneten több oldalon és formában is megtalálhatóak, s az eredeti, hatvannégy évvel ezelőtti fotódokumentációkat követik. Napjaink fényképészei megkeresték ugyanazokat a helyszíneket és szögeket, ahol a képek készültek, elkattintották a gépet, majd a két réteget egymásra helyezték. Az egér mozgatásával lehet halványítani a forradalmi felvételeket, míg alóluk kibukkan ugyanaz az utca, ugyanaz a házsor… a jelenben. Ahol tankok álltak, ma idős nénike várakozik a villamosra, ahol holtak hevertek, ma sétálgató turisták fényképezik a Parlamentet. Ez a fajta képes időutazás nem csak egy magamfajta történelemtanárnak érdekes és megrázó egyben, de a jelek szerint a világ másik felén élő honfitársainknak is.
Úgy hiszem, gyermek, fiatal és felnőtt egyaránt megértette, miért ünnepnap és egyben gyásznap is október 23-a. Hogy miként lehet valaki hős, nemtől, kortól és foglalkozástól függetlenül, s mit jelentett, illetve milyen ára volt a szabadságvágynak Magyarországon 1956-ban. Ugyanígy biztos vagyok benne, hogy az ily módon illusztrált történelmi áttekintéssel és közös beszélgetésekkel nem csupán az októberi eseményekhez kerültek közelebb, de legközelebbi magyarországi látogatásukkor Budapestnek is egy új, árnyaltabb képét látják majd.
