IX. Müncheni Táncháztalálkozó

/ Perger Éva /
perger.eva képe
2019. március 23-án szombaton magyar énekszótól és muzsikától zengett a Max Emanuel Brauerei, ahol idén immár kilencedszer tartottak Müncheni Táncháztalálkozót a Regös Magyar Néptáncegyüttes szervezésében.
GyerektáncházKézműves vásárTánctanításÜsztürü zenekar

A rendezvényre már délutántól érkeztek a vendégek, akiket finom házi pogácsa és kézműves kirakodóvásár fogadott. 17 órától Vörös Árpád budapesti oktató gyermektáncházával indult a mulatság. A játékos foglalkozás után a gyerekek kézműveskedéssel folytathatták a délutánt, míg a felnőtteket mezőföldi, majd vajdaszentiványi táncoktatás várta.

A jó hangulatú, nagy tömeget megmozgató tanítás után következett a gálaest. Elsőként a táncháztalálkozó vendégcsoportja, a budapesti Koccintós Táncegyüttes mutatkozott be. Hangulatos előadásuk után az Üsztürü zenekar műsora következett, majd zárásként a házigazda Regös Táncegyüttes lépett színpadra. A gálaest után a hajnalig tartó táncházzal folytatódott a mulatság, ahol a Varázskör és az Üsztürü húzta a talpalávalót.

Az idei Müncheni Táncháztalálkozó a résztvevők létszámát, a műsor színvonalát és a rendezvény hangulatát tekintve is sikeresnek bizonyult. A táncháztalálkozón nemcsak müncheni és környékbeli családok, de távolabbról (Stuttgart, Ingolstadt, Budapest) is szép számban megjelentek, a Koccintós Tánegyüttes meghívása révén pedig az anyaországi kapcsolatok is erősödtek.