A magyar kultúra napján évről-évre megemlékezünk himnuszunk születésének évfordulójáról. Sokan, sokféleképpen tettük már ünnepélyessé ezt a jeles napot. De szerte a világban – éljen bárhol is nemzetünk kicsi közössége – mindannyian éreztük, hogy ez a kerek évforduló más, mint az elmúlt évek megemlékezései. Mi is ezt éreztük itt Augsburgban. A misszió közössége az ünnep és az évforduló jelentőségéről, nagy pillanatáról különleges, rendhagyó módon emlékezett meg. A szentmise és az azt követő agapé adta ehhez a keretet. Nemzetünk imáját közösen énekeltük el a szentmise végén, majd a plébániateremben ünnepélyes agapé vette a kezdetét.
Felidéztük himnuszunk születésének körülményeit, hányattatott életútját, különlegességét és egyediségét. Istenhitünkből adódóan fogalmaztuk meg azt a következtetést, hogy fennmaradásunk egyik legfontosabb záloga talán éppen nemzetünk közös imájában rejlik. Hiszen két alappillér létezik, ami egy nemzet megmaradását feltételezi: az anyanyelv és az Istenkapcsolat. Más szóval: a hitünk és az anyanyelvünk. A templom és az iskola. Márpedig ehhez a két dologhoz – bárhova is sodorta a szél nemzettársinkat – az utolsókig harcoltak, és harcolnak ma is. Meghallgattuk a Himnusz szövegét teljes terjedelemben. És, hogy élmény szerűen igazán a lelkünkig hasson az üzenete, kiváló színművészünk, Sinkovits Imre tolmácsolta nekünk.
Érdekességekkel és talán sokak által nem ismert történetekkel fűszereztük himnuszunkról szóló ismereteinket. Anekdotákat elevenítettünk fel, miszerint Kodály Zoltán és Illyés Gyula is kapott Rákosi Mátyástól felkérést a Himnusz átírására, illetve átkomponálására, amit természetesen mindketten visszautasítottak. De később – a 2000-es évek elején – ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek a Himnusz szövegének átírását sürgették. Ezekre a hangokra reagált Orgoványi Anikó festőművész is, aki válaszul megfestette a Himnusz című festménysorozatát. Így állt ki Kölcsey Ferenc műve mellett. Nagy érdeklődést keltett ez a csodás és értékes alkotás, az újdonság erejével hatott az emlékező közösségre. Kézről-kézre járt a festménysorozat egy-egy képe, s mindenkinek volt alkalma megcsodálni, tanulmányozni a festményen keresztül a Himnusz kéziratát.
Bemutattuk a Budakeszin található Himnusz-szobrot. Apró részeire bontottuk a monumentális remekművet, és külön-külön minden egyes eleméről szót ejtettünk: az Istenalakról és palástjáról, a harangokról és a rovásírás jelképéről. Többen jelezték, hogy mindenképpen felkeresik, és megnézik élő nagyságában a szobrot, és meghallgatják a harangjátékot. Missziónk küldetése és sajátossága adta azt az alapgondolatot, hogy miként tegyük emlékezetessé ezt a napot: ez pedig maga az ima. A fohász. Az Istenkapcsolat. Ünnepi megemlékezésünkön a nemzet imáját vetítettük le családunkra, szeretteinkre, közösségünkre, nemzetünkre. Imáinkban köszönetet mondtunk Teremtőnknek, és áldását kértük az elkövetkezendő időben mindarra, ami fontos számunkra.
Imáinkat papírra vetettük, amelyeket Imafüzetté fűztük eme jeles nap tiszteletére: Imafüzet nemzetünk himnuszának 200. évfordulójára – augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszió címmel. A kiadványt Orgoványi Anikó Himnusz című festménysorozata, a budakeszi Himnusz-szobor és a Szent Piroska Hétvégi Iskola tanulóinak nemzeti imánkról készült rajzai színesítik. Reményeink szerint hagyományt teremtünk ezzel a kezdeményezéssel, és az augsburgi misszió Imafüzete évről-évre folyamatosan bővül majd a magyar kultúra napján.
Isten áldása legyen rajta!
