Interjú a frankfurti Szent Erzsébet Magyar Katolikus Egyházközség kórusvezetőjével és gitárosával

Közös éneklés a magyar katolikusokkal Frankfurtban

/ Medvecki Szilvia /
medveczky.szilvia képe
A frankfurti magyar katolikus közösség kórusának vezetőjével, Som Gyulával és gitárosával, Tóth Valival az együttesről megalakulásáról és mai feladatairól, közösségformáló szándékáról beszélgettünk.
Gitáros magyar mise FrankfurtbanSzent Erzsébet Magyar Egyházközség kórusa

Mióta énekeltek együtt a miséken, Somi?

Mintegy 9 éve zajlanak gitáros misék minden hónapban egyszer. Már látszott, hogy a kántorunk távozása után nem lesz orgonistánk, aki zenei szolgálatot végezne a miséken, és ekkor szerveződött a hívekből gitárkíséretes énekkar Káldy Bence vezetésével. Amikor Bencéék Brüsszelbe költöztek, a későbbi kórusvezetők is a gyülekezetből kerültek ki. Magyarországra hazaköltözéséig Vámos Máté, majd Tóth Vali, később pedig Kordás József állt az énekesekben is egyre bővülő kórus élére. 3 évvel ezelőtt, Kordás József távozásakor az Egyházközségi Tanács kért fel engem, hogy vegyem át az énekkar vezetését. Ugyan gitározni nem tudok, de elvállaltam a kórusvezetést, ezzel az éneklista összeállítását és a kórus feladatainak szervezését is.

Ezek szerint te már egy kész kórust örököltél.

Így van, és folytatjuk tovább a fiatalok és a hívek lelkesítését, hogy csatlakozzanak hozzánk. Mi amatőrök vagyunk, nem az a lényeg, hogy tökéletesen játsszunk és énekeljünk, hanem hogy fiatalok és idősebbek is vegyenek részt a templomi zenei szolgálatban.

Van-e egy olyan történeted a kórusról, ami különösen emlékezetes a számodra?

Az az igazság, hogy minden zenélés egy élmény! Amikor csatlakozik hozzánk valaki, mint te is KCSP-ösztöndíjasként, mindig tanulunk valamit, hogy egyre jobbak legyünk, és sok fiatalnak legyen kedve velünk énekelni.

Köszönöm ezt a szép gondolatot, Somi!

 

Vali, te biztosítod a gitárkíséretet az énekkari szolgálatokhoz. Hogy lettél a frankfurti magyar katolikus közösség gitárosa?

Néhány évvel ezelőtt még a Szent Rafael-templomban zajlottak a Szent Erzsébet Magyar Katolikus Egyházközség miséi, a kórus is ott szokott próbálni. A próbát hallva feltűnt, hogy nem egészen van rendben a gitárjáték, és felajánlottam a segítségemet. Végül megkértek rá, hogy jöjjek el legközelebb is, és csatlakozzak a kórus munkájához.

Mikor kezdtél gitározni, és mi indított erre?

Templomi muzsikálással kezdődött a gitáros múltam. Tizennégy évesen egy gitáros barátnőmmel jártunk a templomba Komlón, ő akkor már ott játszott a miséken. Nagyon megtetszett ez nekem, ezért megtanított néhány akkordra, ami az első dalok kíséretéhez kellett, majd pedig egyre többre. Végül már én is játszhattam a miséken, illetve a komlói egyházmegyei lánytáborban.

Mikor érezted azt, hogy már ki mersz állni mások elé játszani gitárosként?

Bizonytalan voltam, hogy konyítok-e egyáltalán a gitározáshoz, de amikor már sokszor elgyakoroltam egy dalt, akkor felbátorodtam.

Van-e olyan történeted a kórus életéből, amire igazán szívesen emlékszel vissza?

Kettő is van! Egyik alkalommal, amikor az énekkar régi vezetőjével, Mátéval próbát tartottunk, a profi énekes és gitáros karvezetőnk megszidott egy hibáért, a nemrégiben csatlakozott kórustagunk, Józsi pedig örömmel kiáltott fel, hogy végre nem csak ő hibázik.  A másik történet, amire szeretettel emlékszem vissza, egy, a kórustól kapott karácsonyi ajándékhoz kötődik. Az első gitáromra a zsebpénzemből spóroltam. Ez egy halkabb hangú gitár volt.  Az egyik karácsonykor, amikor már az énekkar gitárosa voltam, a kórustagok megleptek egy nagyobb hangú hangszerrel. Megindító volt a kedvességük. A mai napig ezen a hangszeren játszom.

 

Mindkettőtöknek köszönöm szépen a beszélgetést! Örömömre szolgált, hogy KCSP-ösztöndíjasként részt vehettem a kórus munkájában, és veletek énekelhettem. További szolgálataitokra is Isten áldását kérem.