"Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván." Timótheus 3:1
- Miért választotta anno a lelkészi hivatást?
- 1970-t írtunk akkor. Nem éppen a legvallásosabb korszaka volt ez a magyarságnak, de Isten egy nap megszólított, amikor a 4-es, 6-os villamoson utaztam és elküldött erre a szolgálatra. Így lettem lelkipásztor. Azt mondta: "Nincs értelme tovább menni, szállj le és iratkozzál be a Teológiára." – ez elég világos és egyértelmű volt. Ezt tettem. Isten, Istenként viselkedett, rám szólt, parancsolt nekem, mint már annyi másnak, Mózesnek, Jeremiásnak, Pálnak és ez csodálatos; nekem is megjelent. Persze nem mindenki örült ennek, így édesapám sem, aki más pályát szánt nekem abban az időben, de édesanyám mindvégig, a mai napig kiállt mellettem. Én pedig nagyon boldog lettem, hogy nem kell bizonytalankodnom, hogyan tovább, van értelme és célja az életemnek, munkámnak. Azóta ezen a vonalon haladok, s Isten ide juttatott. Ez bármilyen hihetetlennek hangzik is, de így történt.
- Meséljen kicsit az életéről, milyen út vezetett Windsorig?
- A megszólítás után nekem már egyértelmű volt, hogyan tovább. Mindig tudtam vezetni fog Isten engem, utat fog mutatni, s nekem csak engedelmeskednem kell, ez így is történt. Soha nem magam választottam, hogy hova és merre, Ő készítette el sorsomat, életemet, szolgálati helyeimet, persze sok-sok ember felhasználásával, bevonásával és én azokat elfogadtam. Csupán segédlelkészi időm alatt voltam több helyre kirendelve, de igazából három gyülekezet volt reám bízva, s ezeket igyekeztem hűséggel ellátni. Egy kis falu, Gerjen, de a legrendezettebb tíz falu egyike. Egy város, egy kiemelt hely, Cegléd, a maga nagytemplomával és most Windsor, az itt élő magyarságával. Mindenütt sokat tanultam és sok szeretetet kaptam az akkori hívektől. Többen már nem élnek közülük, de nem felejtem el őket. Megerősítették életemet, szolgálatomat, oszlopai voltak életemnek. Jó volt velük együtt hinni, imádkozni és munkálkodni Isten egyházában. Szép, felemelő idők voltak azok is.
- Hogyan fogadta a püspöki kinevezés hírét?
- Minden választás kétesélyes, amikor megtudtam, hogy jelöltek, attól kezdve felfokozott izgalomban éltem, vártam, imádkoztam, s amikor biztos lett a választási eredmény, megnyugodtam, megköszöntem Istennek, hogy erre méltatott. Ennek a súlyát, jelentőségét még igazából nem tudom felmérni, mert ez egy óriási nagy dolog, az Amerikai Magyar Református Egyház püspökének lenni. Végtelen nagy megtiszteltetés, nagy felelősség és megbízatás. Most, hogy sokan számítanak rám, szolgálatomra, keresnek, érdeklődnek, most kezdem átérezni, hogy nagyon nagy feladat ez, igazából több, mint gondoltam, több embert kívánó.
- Miként készült a november 17-i püspökszentelésre és beiktatásra?
- Az időpont adott volt, a hivatalt át kell venni, a beiktatásnak meg kell történni, enélkül nem lehet hivatalba lépni. Napról-napra megvolt a feladat, sokak bevonásával készültünk erre, hogy minden szépen és méltó módon mehessen végbe. Időben megkaptam Istentől azt is, hogy miről szóljak, miről tegyek bizonyságot, ez nagyon megnyugtatólag hatott rám. Köszönet a Családnak, a Gyülekezetnek, a windsori Magyar Háznak és Vezetőségének, valamint hivatali elődjeimnek. Mindenkinek megvolt a feladata, s mindenki kiegészítette a másikat. Persze sok meglepetés dolog is készült, amikről nem tudtam, de jólesett.
- A püspöki jelmondata „Idegenben is az ősi gyökérből táplálkozik”. Miért pont erre esett a választása, mit üzen ezzel?
- Ezt tartom a legkifejezőbbnek, ami az én egész életemet, hozzáállásomat jelképezi. Magyar vagyok, idegenben is magyar maradok, magyarok között szolgálok, őseink letettek valami csodálatos életpéldát, ragaszkodást a nemzetünk mellett, mert tudtak valamit, amit mi már elfelejtettünk, vagy elfelejtettek velünk, pedig azt érdemes lenne követni, folytatni, sőt kötelességünk is. Csodálnunk kell életképességét ennek a népnek, ragaszkodását nyelvéhez, kultúrájához, hitéhez, egyházához, ami nekünk itt Kanadában vagy Amerikában egy kis Magyarország. Szeretnünk kell!
- Milyen tervekkel, érzésekkel vág neki a püspöki négy évének?
- Nem akarok beleesni ebbe a hibába, "ember tervez, Isten végez". Rábízom magam, tudom, hogy vezetni fog, de nagyon szeretnék a még nem vallásos embereknek és az egyházat valami miatt elhagyó embereknek is a püspöke lenni. Jézus Krisztus ezért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, aki elveszett. Mindnyájan azok voltunk, de mi már megtaláltattunk, kötelességünk segíteni a Főpásztornak. Nehogy még azokat is elveszítsük, akiket Ő már megkeresett és összegyűjtött. Nem szeretnék haszontalan pásztor lenni. Szívesen vennék részt termékeny hitvitákban. Azokkal könnyű együtt dolgozni, akik igénylik a szolgálatunkat, azokkal nehezebb, akik nem, vagy elutasítják, de ebbe nem nyugodhatunk bele. Ők még nem tudják mit veszítenek. Sok jó szándékú ember van, ők megközelíthetők. Itt kell megmutatni, a csodát, Istennek semmi sem lehetetlen, s Ő a mi oldalunkon áll. Dolgozni kell, csak azt tudja megáldani az Isten! Eddig sem években gondolkodtam, végeztem munkámat, vetettem, s vártam az égi áldást rá. Csupán folytatom örömmel munkámat egyre szélesedő körben.
