Fontosnak tartjuk ezt a készülődést, várakozást itt, Nürnbergben is. Így idén először, de hagyományteremtési szándékkal megrendeztük az I. Adventi Ökomenikus Istentiszteletet. A kezdeményezés a GFU-tól (Gesellschaft zur Förderung der Ungarischen Kultur in Deutschland e. V.) és az iskola vezetőjétől, Pereszlényi Erikától indult, amihez szinte azonnal csatlakozott a többi nürnbergi szervezet és gyülekezet is. Az istentiszteletet Petzold-Fekete Ivett református lelkipásztor celebrálta, főtisztelendő Dankó István katolikus atya mondott imát. A Nürnbergi Magyar Iskola diákjai versekkel és felolvasással készültek, de a meghitt pillanatokhoz hozzájárult a Nürnbergi Magyar Citerazenekar és a vendégtagokkal kiegészült Nürnbergi Magyar Katolikus Közösség kórusa is, amihez mi, KCSP-s ösztöndíjasok is csatlakoztunk. De nem is hagyományos műsor volt ez, hiszen az istentiszteletre érkezők kézhez kapták az elhangzó dalok szövegét, így az egész templom együtt énekelhetett. Az istentisztelet után mindenkinek egy kis csomaggal kedveskedtünk, benne az iskolások rajzaival, egy bibliai idézettel és igazi magyar szaloncukorral, majd a templom mellett található iskola épületében egy kis szeretetvendégséget tartottunk.
I. Adventi Ökomenikus Istentisztelet Nürnbergben
Ahogy közeledik a december, az ember egyre jobban hangolódik az ünnepekre, vágyik a csendre, a békére, a nyugodt pillanatokra a családdal, a nagy baráti beszélgetésekre, arra, hogy egy picit lelassítson, végiggondolja, mi is történt vele az adott évben, számot vessen az elmúlt hónapok eseményeivel.