Huszárok jártak a Victoriai Magyar Házban

/ Pap Johanna /
pap.johanna képe
A Victoriai Magyar Társaskörben 2017. március 12-én tartották az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepséget.
irodalmi összeállításgyermekjátékokMagyar HázIskolások

A Victoriai Magyar Iskola tanulóival már januárban elkezdtünk készülődni a március 15-ei ünnepségre, hiszen hosszú folyamat a huszáros hangulatot heti egy délutáni programban elmélyíteni a gyerekekben. Az iskolai programok során március elejéig készítettünk magyar zászlókat, filc anyagból kokárdákat, hajtogattunk huszárokat, méreteztünk, díszítettünk huszárcsákót, sőt mit több, a huszároknak zokni-lovat is kötöztünk. A kézműves foglalkozások mellett a vegyes nyelvtudással rendelkező kicsik és nagyok mondókákat, verseket és dalokat is tanultak, valamint újabb népi gyermekjátékokat sajátítottak el. A forradalommal kapcsolatban sokat beszélgettünk a katonákról, huszárokról, a kinézetükről, arról, hogy miket csináltak, illetve a nők szerepéről is szó esett.

Szeptembertől márciusig, vagyis hét hónap alatt a gyermekek annyit fejlődtek, hogy az ünnepi fellépésre önállóan fel tudtak sorakozni, a nyitóbeszéd és himnuszunk alatt fegyelmezetten vártak és egyenesen álltak rám figyelve. A műsorban egyéni szavalatok, énekek is elhangzottak. Olyan tanuló is megszólalt, aki ugyan magyarul nem beszél, de szeret a közösségbe járni és szívesen, szorgalmasan tanulja a magyar kifejezéseket, játékokat.

A gyerekek bemutatója után a megjelentek egy általam összeállított irodalmi műsort láthattak, melyben helyet kapott megzenésített vers és a kortárs irodalom is. A magyar identitásról, a magyarságról, a magyar nyelvről való gondolkodás, problémafelvetés napjainkban aktuális téma.

Örömmel írhatom le, hogy a Victoriában megrendezett március 15-ei ünnepségen a Magyar Ház terme teljesen megtelt vendégekkel. A műsort mind a fellépők, mind a nézők élvezték, így a taps ez alkalommal sem maradt el!