Néptáncpróbák Montevideóban
Július végén visszatértek Uruguayba a táncosok magyarországi útjukról. Nem hagytunk nekik sok időt a pihenésre, hiszen szorított az idő: néhány hét alatt el kell készülnie az új műsornak a Szent István napi bálra. Senki nem panaszkodott, újult erővel vetették bele magukat a próbákba.
A csoportvezetőkkel közösen úgy döntöttünk, hogy idén a csoportoknak (a legkisebbeket kivéve) egy közös, szerkesztett műsort készítünk. Ehhez viszont nélkülözhetetlen volt a táncosok elhivatottsága és lelkesedése. A megszokott heti alkalmakon kívül rendkívüli próbákat tartottunk. Volt olyan fiú, aki az iskolából megérkezve este 11-ig próbált velünk a hét minden napján: heti kétszer saját csoportjával, kétszer húga csoportjába segített be – ugyanis itt is ,,fiú hiány" van –, egyszer pedig férfitáncokat tanultak. Mások munkából beesve tanulták az új lépéseket, motívumokat, este 11-kor még a koreográfiákat és folyamatokat próbálták megjegyezni, és senki sem panaszkodott, ha még egy fél órát ráhúztunk az amúgy is hosszú próbákra. Egy kis kikapcsolódásként pedig hétvégére közös énektanulást szerveztünk. Ez több szempontból is jó ötlet volt: egyrészt beláttuk, hogy most nem engedhetjük meg magunknak, hogy a próbákból vegyük el ezt az időt. Másrészt ezek azok az alkalmak, amelyek miatt ilyen jól működik az itteni közösség: a kandalló mellett ülve (itt még mindig nagyon hideg van), matét iszogatva, jó hangulatban tanultuk a műsorra szánt énekeket. Ez számomra is nagy kihívás volt. Nemegyszer tanítottam már éneket fiatalabbaknak és idősebbeknek is. Viszont ez teljesen új helyzet volt nekem, ugyanis csupán néhányan tudnak magyarul beszélni. Tehát az énektanulást azzal kellett kezdeni, hogy lefordítottuk a dal szövegét, hogy tudják miről énekelnek. Utána a kiejtést gyakoroltuk, néhány hanggal és szóval igencsak megküzdöttek. És ezután jöhetett csak a dallam. Számunkra sem olyan egyszerű feladat egy két versszakos dalt egyből megtanulni, akkor képzeljük el, hogy nekik mindezt bármiféle logikai kapocs nélkül kellett tenniük, hiszen a nyelvtudás hiányában nem tudják kikövetkeztetni, hogy mi is lehet a következő szó. A dal megtanulására különböző módszerek születtek: valaki csak a hangzás alapján tanulta, mint egy halandzsa szöveget (mint ahogy gyerekkorunkban tanultuk, hogy ,,Án tán ténusz, szórakaténusz..."), mások pedig bemagolták a sorok első szavait, és ez nyújtott nekik segítséget. Így vagy úgy, de végül mindenkinek sikerült megtanulnia a dalt. A sok-sok munkának végül meglett az eredménye: egy nagyon sikeres műsorral zártuk a felkészülést.
Az ünnepség elmúltával azonban a dolgok ismét visszatértek a régi kerékvágásba az Uruguay-i Magyar Otthonban. A próbák újra a megszokott időben vannak, a csoportok új táncanyagokat tanulnak. De úgy gondolom, hogy a műsor után érzett elégedettség és sikerélmény hatalmas motivációt jelent a táncosoknak az elkövetkezendő időszakra.
