Hargitai István élete és munkássága az amerikai magyar közösségért
- Mesélne egy kicsit a gyerekkoráról? Milyen emlékei vannak Zomborról, a szülővárosáról?
1944 nyarán születtem, de néhány hónapos koromban el kellett menekülnünk az oroszok elől. Édesanyámmal otthon voltunk, apám katona volt, és egy családvédelmi alakulat kísért bennünket. Apám elbeszéléseiből tudom, hogy sok viszontagságot éltünk át, szinte regénybe illőt. Az anyaországba tértünk vissza, ahol a szüleim eredetileg is születtek. Apámat 1942-ben nevezték ki az Igazságügyi Minisztérium járásbírójává, miután a Délvidék visszakerült Magyarországhoz. Az emlékeim tehát nem sajátok, hanem a szüleim elbeszélései alapján ismerem ezt az időszakot.
- Hogyan élte meg a családja '56-os emigrációját? Milyen emlékei vannak az akkori változásokról?
A legélesebb emlékeim '56-ból származnak, ezek máig élénken élnek bennem. A hazafias légkörben nevelkedésemnek köszönhetően már kiskoromban éreztem a kommunizmus fenyegetését. Apám, aki törvényszéki büntetőbíró volt, lemondott, amikor koncepciós perekbe próbálták belehúzni. Emiatt osztályidegenné nyilvánították, és kitelepítéssel fenyegettek minket, de ezt sikerült megelőzni. 1956-ban, miután Nagy Imre engedményei révén visszaköltözhettünk Budapestre, újrakezdtük az életünket. A forradalom idején szinte hősökként fogadtak minket Nyugaton, és ez tovább erősítette bennem a hazafias érzéseket. Az emigráció és az amerikai fogadtatás, amit 1957 januárjában tapasztaltunk, olyan mély benyomást tett rám, hogy máig őrzöm az emlékeket.
- Hogyan kapcsolódott be az amerikai magyar közösség életébe?
Már az első pillanattól kezdve bekapcsolódtam. Szüleim egy magyar önképzőkörben kaptak pozíciót, ahol magyar iskola is működött. Ott folytattam tanulmányaimat, és hazafias nevelésem itt is nagy szerepet kapott. Részt vettem ünnepi szavalásokon, majd a magyar cserkészetben is aktív voltam. Tizenéves koromban ifjúsági szervezetekben színdarabokat adtunk elő, melyekkel több várost is bejártunk. Az egyetemi éveim alatt szünetet tartottam, de később visszatértem, és hét évig cserkészvezetőként tevékenykedtem.
- Vezető szerepeket is betöltött különböző szervezetekben. Melyikre a legbüszkébb?
A cserkészetben betöltött fenntartó testületi elnökségemre vagyok a legbüszkébb. Mindig aktívan részt vettem a gyerekek életében, utaztam velük, és példát mutattam. Egy másik fontos szerep számomra a Magyar Baráti Közösség, ahol hosszú évekig pénztárosként dolgoztam. Ez a szervezet évente találkozót tart Ohióban, ahol magyar értelmiségieket, művészeket és politikusokat hívtunk meg. Ez a közösségformáló erő segített átadni gyermekeimnek a magyar identitástudatot. Az 1990-es évek alatt tanácstagja majd később elnöke is lettem a Clevelandi Magyar Fejlesztési bizottságnak ( The Cleveland Hungarian Development Panel). Ennek a szervezetnek a missziója a magyarországi rendszerváltás utáni társadalmi kezdeményezések anyagi megsegítése volt. Ennél a szervezetnél az elnöki posztot két alkalommal töltöttem be. Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy jelenleg a Clevelandi magyarokért Alapítvány alelnöke vagyok. Célunk a magyar kultúra támogatása és terjesztése, bár a Covid-időszak akadályokat gördített elénk, de összefogással sikerült túljutnunk a nehézségeken.
- Milyen szerepet vállalt a Bocskai Rádió életében?
2013-ban csatlakoztam a rádió stábjához, ahol fő rovataim közé tartozott a „Mi fán terem” című műsor, amely szólásokat és mondásokat magyarázott meg. Emellett „A hét verse” című rovattal is foglalkoztam. Ez a rádiós munka a magyar kultúra megőrzését és terjesztését szolgálta, és máig büszke vagyok arra, hogy részese lehettem ennek a közösségi tevékenységnek.
- Mit jelent önnek az Árpád-kitüntetés, amit a Magyar Társaságtól kapott?
Nagy megtiszteltetés számomra. Bár a munkámat mindig belső motiváció vezérelte, jóleső érzés, hogy mások is értékelik a szolgálataimat. Ez a díj megerősíti az önbecsülésemet, és motivál, hogy folytassam a magyar közösségek érdekében végzett munkát.
- Hogyan látja az amerikai magyar közösségek jövőjét?
A közösségek jövője a csapatmunkán múlik. Egy ember nem tud mindent megoldani; fontos, hogy támogató közösséget építsünk magunk köré. Az identitás megőrzése érdekében kulcsfontosságúak a Magyarországra tett látogatások, valamint a magyar nyelv és kultúra átadása a következő generációknak. Ha az unokáink is tudnak magyarul írni és olvasni, akkor van jövőnk. Hiszem, hogy a magyar közösség jövője erős marad, ha továbbra is összetartunk.
