Hagyományőrző húsvéti foglalkozás Winnipegben

Tojásbatikolás, ágazás és sütés a gyerekekkel

/ Molnár Judit /
molnar.judit képe
Hagyományőrző húsvéti foglalkozás volt március 24-én a winnipegi Magyar Házban.
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!Ágakat készítünk: fiúk a lányoknakSzünetben egy alma és egy kis játékFalatozás

A tevékenység keretén belül a gyerekek batikolt húsvéti tojásokat festettek, kis növényekkel díszítették a tojásokat, amelyeket harisnyába szorítva engedtek bele a lila hagymából készített festékbe. Azt követően, régi erdélyi szokás szerint zöld ágakat díszitettek fel, melyet egykor a fiúk a lányok kapujába tűztek nagyszombat délutánján. Húsvét hétfőn az a fiú kapta a legtöbb festett tojást, aki a legnagyobb és legszebb ágat vitte a lányos házhoz. 

Egy kis játék, éneklés és pihenés után a gyerekek nyuszi alakú zsömlék készítéséhez láttak. A megkelt tésztából óvális alakú labdákat formáltak, ollóval kis füleket vágtak, bors szemekből pedig kis szemeket tettek a nyusziknak. A zsömlék a sütőbe kerültek, a gyerekek pedig befejezték az ágakat. Míg a nyuszikra vártak, addig beszélgettek a húsvéthoz kötödő hagyományokról és tanultak egy kis locsolóverset közösen, melyet a fiúk húsvét hétfőn elmondhatnak majd a lányoknak.

A kis zsömlenyuszik aranybarnára sültek, a gyerekek pedig nagy újongással vették őket körbe. Előkerült a vaj, a zöldségek, egy kis almalé és elkezdődött a falatozás, a tevékenységek során elfáradt és megéhezett gyerekek örömére. 

Áldott Húsvétot és szép tavaszt kívánva indultak haza, zsebük, kezük és szívük is tele volt a nap során elkészített apró örömökkel.