A Hágai Magyar Énekkar

"A szeleknek élénk szárnyán...Zengedezzünk néked szép csillag"

/ Némethné Scherman Piroska Mária /
nemethne.scherman.piroska képe
December első vasárnapján, a Hágai Magyar Énekkar jóvoltából, csodálatos adventi énekek csendültek fel mind a hágai Marlotkerkben tartott szentmisén, mind a rotterdami Gebouw de Heuvel kápolnájában tartott református istentisztelen.
Hágai Magyar ÉnekkarMeghívó a Karácsonyi koncertreRotterdami istentiszteletAdventi szentmise Hágában

Az énekkar tagjai adventi zarándokként, egész vasárnapjukat áldozták, hogy énekükkel örömet szerezzenek a magyar gyülekezetek híveinek. Az év folyamán többször is hallhattuk őket egyházi és kulturális rendezvényeken. A mintegy 30 tagot számláló énekkar az Angelotti Gyermekkar megalapításával jött létre 2015-ben. Az együttes vezetője Kovács Kata, magánénekes és zenetanár. A kórusba egyaránt járnak gyerekek és felnőttek, lelkes amatőrök és fiatal zenészek. Igazi felüdülést jelent számukra a közös próbákon való részvétel, ahol a komoly munka mellett mindig jut idő vidám tréfálkozásra.

Az adventi, karácsonyi időszak különösen is mozgalmas az énekkar számára, mivel a különböző templomi szerepléseken túl, ekkor rendezik meg az immáron hagyományosnak mondható karácsonyi koncertet, mely a Hollandiai Magyar Szövetség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg. Sok szeretettel hívnak és várnak magyar és holland családokat egyaránt erre a színvonalas eseményre, amely a karácsonyi időszakot, a fényt, a szeretetet földre hozó Jézus megszületését a zene páratlan élményével teszi teljessé, érthetővé, belsőségessé és meghitté. 

Az énekkar fellép a Hágai Magyar Iskola és Óvoda karácsonyi műsorán is, ahol a betlehemes előadás alatt ismert karácsonyi népi énekek csendülnek majd fel.