Amikor túl vagyunk egy fontos rendezvényen – amire régóta készülünk – mindig egy kis űr marad az ember lelkébe, aztán jön a következő ünnep és az új feladatok töltik be a helyét. Valahogy így lehettünk a felemelően szép, októberi kopjafa avatás után és így vagyunk most is, túl a karácsonyi műsor izgalmain. A készülődés, a várakozás az adventtel együtt kezdődött, amikor iskolánk tanulói megkapták a karácsonyi műsor szövegét. De, ha pontosabban szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám: ekkor kezdtünk befordulni a célegyenesbe, hiszen ifjú néptáncosaink szeptember óta készülnek a nagy eseményre.
Persze a műsor összeállításán, megtanulásán, próbálásán kívül nem elhanyagolható, hogy az istentisztelet utáni vacsorához, ipari mennyiségű alapanyag beszerzésére volt szükség. Ennél már csak az elkészítése volt nehezebb, több napig tartott, amíg a húsból töltelék, majd töltött káposzta lett. A szombati, szinte egész nap tartó tánc- és műsor próba alatt szorgalmas asszony kezek csomagolták a káposzta levelekbe a finom fűszeres húspogácsákat, hogy aztán hatalmas fazekakban rotyogjanak tovább a tökéletes állapot eléréséig.
Az ünnepi istentisztelet délután 4 órakor kezdődött. Lelkipásztorunk vezetésével bevonult a magyar iskola és kezdetét vette a várva várt esemény, mely a megszokott liturgián túl egyéb, ünnepélyes elemeket is tartalmazott. A zenei hátteret az Érseki Emőke vezette Kodály-kórus adta, több klasszikus zeneművet is előadtak, Lovász Tamás csellón (zongorán kísérte Doris Wang), Csaba Péter és Mária énekével, Szűcs Lilla fuvolázásával, Emmerich John és Joseph pásztor táncával, Ézsiás Eszter pedig zongorajátékával emelte az istentisztelet fényét.
Utána az iskolások és az ovisok foglalták el a templom képzeletbeli színpadát. Hagyományos betlehemi játékot adtak elő, pásztorokkal, három királyokkal, angyalokkal, Máriával és Józseffel. Közben elénekeltek néhány dalt is élő zenei kísérettel. A szeretet lángjának meggyújtása és tovább adása után, a gyertyák világították be a templomot, a Csendes éj és az áldás után a gyülekezet átvonult a másik terembe, ahol a magyar iskola táncosai, a Rontó-bontó néptánc csoport műsora várta az egybegyűlteket. Wass Albert: A bujdosó imája című művével felvezetett karácsonyi koreográfia bemutatta az egész bibliai történetet. Páros és körtáncok, a pásztorok botos tánca egyre jobban fokozta a lendületet. Lebbentek a szoknyák, csattantak a csizmák, pattogtak a botok. A három királyok magával ragadó, legényes tánca külön kirobbanó tapsot kapott, majd a végén óriási vastapssal köszönte meg a közösség a gyerekek és Tibi bácsi fél éves munkáját! Jó volt látni a megkönnyebbült mosolyt és az elégedettséget, ami a jól elvégzett feladat után kiült mindenki arcára! Most térült meg a sok belefektetett munka, a feláldozott hétvégék, hogy amíg sok más amerikai gyerek kirándulni, moziba, szórakozni jár, addig ők a magyar iskolában töltik a vasárnapjaikat és az utóbbi hetekben a szombatjaikat is! Méltán lehetünk büszkék rájuk! Rájuk és mindazokra, akik ugyanennyi energiát feláldozva terelik őket évről évre tovább ezen az úton. Ahogy Tibi bácsi koreográfiájában benne van a szíve, a lelke vágyódása Magyarország iránt, az a bús melankolikus erdélyi íz, az örök szerelem ez iránt a szétszaggatott, megviselt, de mindig talpra álló kis ország iránt, úgy talán egyszer az ő szívükbe is belopja magát egy érzés a tánccal, a versekkel és mindazzal amit tanulnak, hogy tovább adják majd mind azt a sok szépet és jót, amit itt tapasztaltak. Ha így lesz, akkor tovább színesítik a világot a távolban élő kicsiny közösségei egy lélekszámban kicsit, de tettekben nagy nemzetnek! Akkor tovább világítanak a meggyújtott gyertyák, tovább őrzik hagyományainkat! Nem az a nagyobb magyar, akinek több száz évre visszavezethető a családfája, hanem az, akinek az unokája is magyar lesz!
