Gyermekek Karácsonya a református templomban

/ Koós Dezső /
koos.dezso képe
Karácsonyi ünnepségre gyűltek össze az edmontoni magyarok a református templomban.

Advent harmadik vasárnapján különleges ünnepi hangulat töltötte meg az edmontoni Kálvin Magyar Református Templomot. Az ünnepi Istentiszteletet a Calgaryból érkező Gödöllei Károly lelkész úr tartotta, aki adventi gondolataival meghitt pillanatokat szerzett a gyülekezetnek. A szertartás részeként meggyújtották a gyermekek által készített adventi koszorú harmadik gyertyáját, ezzel is közelebb kerülve a karácsony ünnepéhez.

  

Az Istentisztelet után a magyar közösség gyermekeinek előadása következett. Az edmontoni cserkészek hagyományos betlehemes játékkal idézték fel Jézus születésének történetét, meghitt és szívhez szóló produkcióval örvendeztetve meg a jelenlévőket.

A műsort a magyar iskola tanulóinak karácsonyi énekei tették teljessé, akiket Solymos Lilla kísért gitáron. Az előadás után a Dr. Berkes Zoltán megköszönte a műsort készítő szervezetek vezetőinek munkáját, a gyerekek pedig karácsonyi ajándákcsomagot vehettek át.

  

Az együtt töltött délután barátkozással zárult a templom közösségi termében, ahol a Református Egyesület vezetői megvendégelték az összegyűlt családokat. A közösség tagjai is hozzájárultak az ünnepi asztalhoz: házi süteményekkel, édességekkel, sós falatokkal és gyümölcsökkel tették még meghittebbé az eseményt.