A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület kéthetente szervez összejöveteleket, gyerekfoglalkozásokat a Göteborg és környékén élő magyar családok számára. A 2025. március 16-i alkalmon a Március 15-i események voltak a középpontban. Mivel a foglalkozásokon rendszerint óvodáskorú gyermekek vesznek részt, a terv az volt, hogy események bemutatása mesén keresztül történjen.
Azonban ezen az alkalmon, nagy örömünkre, a szokásosnál is több család vett részt, és sokan voltak nagyobbak, iskoláskorúak, tehát a mese nem tűnt elegendőnek. Így a nagyobbak számára interaktív történelemóra is megtartásra került a mesefoglalkozás mellett. A felnőttek (és persze a gyerekek is) Petőfi Sándor életéről készült kiállítást tekinthették meg.
A megemlékezés kézműves foglalkozással folytatódott, ahol a „piros-fehér-zöld” volt a meghatározó szín. A gyerekekkel készítettünk csákókat, kokárdákat, bábokat, illetve a kisebbek színezhettek az Ünnephez kapcsolódó színezőket.