Köszöntőszavaiban Kulman Sándor, a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnöke elmondta: azokban az években sok magyar szenvedett a szovjet Gulág-táborokban. Felidézte: nagyon nagy, esetenként több ezer kilométernyi távolságokra hurcolták el őket, ahonnan megszökni is lehetetlen volt. „Rettenetes dolog volt ez annak, aki túlélte – ha túlélte. Mert sokan belehaltak a hidegbe és a kemény munkába” – fogalmazott az osztrák képviselőkre, vendégekre tekintettel német nyelven elhangzott szavaiban Kulman Sándor. Hozzátette: amikor a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület értesült arról, hogy a vándorkiállítás korábban Bécsben és Linzben is megnyílt és még van mód arra, hogy Felsőpulyára is meghívják, nem töprengtek sokat, nyomban megragadták az alkalmat és megszervezték a tárlat fogadását és ünnepélyes megnyitását. (Fényképünkön a kiállításépítés egy pillanata látható.)
A köszöntőszavak után a műsor nyitányaként a kőszegi Budaker Gusztáv Zeneiskola III. osztályos tanulója, Lakihegyi Letícia játszotta el furulyán a Bartók Béla gyűjtéséből ismert Elindultam szép hazámból című népdalt. Zongorán Szász Judit, az iskola igazgatója kísérte.
A zenei műsorszámot irodalom követte Zorkóczy Zenóbia tolmácsolásában. Mivel megemlékezésünk messze idegenbe kényszerült honfitársainkról szólt, akik minden percben hazavágyódtak, a kovásznai színművésznő is idegenbe szakadt költőtől: Wass Alberttől válogatott verseket, aki szintén igazságtalan módon lett hazátlan, bujdosó, és akit ugyancsak a hazavágyódás gyötrő érzése kínzott. Az igazságtalanul elhurcoltak, kitagadottak panaszbeszéde szólalt meg az emigrációba kényszerült költőn keresztül Zorkóczy Zenóbia két verscsokrában.
A kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója nyitotta meg, ám mielőtt ezt megtette volna, köszönetet mondott a felsőpulyai magyaroknak azért, hogy ápolják magyarságukat, a város képviselőinek pedig azért, hogy támogatják ebbéli törekvéseikben a magyar közösséget. A következőkben Csibi Krisztina kiállításmegnyitó beszédét idézzük.
Tisztelt Emlékezők! A második világháború évei alatt és azt követően közel egymillió magyar állampolgár került a Szovjetunió foglyaként a győztes nagyhatalom különböző táboraiba. A politikai foglyok mellett a polgári lakosság tömegeit 13 évestől 62 évesig több éves szovjetunióbeli kényszermunkára hurcolták el. Többnyire a „málenkij robot” kifejezés használatával vagy csak néhány perces igazoltatás ígéretével, hazugságával csapták be az ártatlan civilek százezreit. Ezért vált ez a két szó Magyarországon a köztudatban, majd ennek nyomán a történész szakmában is a polgári lakosság tömeges elhurcolásának és több éves szovjetunióbeli kényszermunkájának a kifejezésévé.
A mai Magyarország területéről mintegy 150-170 ezer polgári lakost hurcoltak el „málenkij robotra”, míg a korabeli, 172 ezer négyzetkilométeres, 14,7 millió lakosú Magyarországról 250-270 ezer civilt. A polgári elhurcoltak nagyobb része hadifogoly-, kisebb részük internálótáborba került. Utóbbiba német származás okán, illetve ürügyén vitték el az embereket, akik között már nők és leányok is tömegesen voltak.
A „málenkij robotra” elhurcoltak többségét bányákban, fakitermeléseken, építkezéseken, gyárakban, kisebb részüket kolhozokban és szovhozokban dolgoztatták embertelen körülmények között. Az éhezés, a nélkülözések, az embertelen, antihigiéniás körülmények és a megerőltető kényszermunka következtében a deportáltak 30-40 százaléka meghalt, de voltak olyan települések, ahol az elhurcoltaknak több mint 60 százaléka veszett oda. Többségüket a lágerek környékén, jeltelen tömeg-, ritkábban egyszemélyes sírokba földelték el, míg kisebb részüket a ki- vagy a hazafelé vezető vasútvonalak mentén hantolták el. Elhalálozásukról a szovjet szervek semmiféle hivatalos értesítést nem adtak.
Az ország lakosai nem beszélhettek a megtorlás veszélye nélkül a szovjet fogság traumájáról, az embertelen körülmények, az éhezés és a túlhajtott munkából következő tömeges halálozásokról.
S hogy ne legyen hallgatás és ne merüljön feledésbe mindaz, ami a magyarsággal 1944-ben és az azt követő néhány esztendőben történt, Magyarország Kormánya a 2016. évet Gulág Emlékévvé nyilvánította, tudván azt, hogy ez az a szó, amely a határainkon kívül is az embertelenség, a félelemterhes kommunista terror, a sztálini önkény szinonimájaként ismert.
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából a Magyarság Háza 2016 szeptemberétől a Veritas Történetkutató Intézet Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944–1956 című vándorkiállítását a hozzá kapcsolódó rendezvényekkel eddig huszonöt külhoni magyar településre: Dunaszerdahelyre, Pozsonyba, Csíkszeredába, Marosvásárhelyre, Komáromba, Rimaszombatra, Kassára, Nagyváradra, Székelyudvarhelyre, Beregszászra, Ungvárra, Munkácsra, Nagyszőlősre, Eszékre, Újvidékre, Zentára, Lendvára, Nagybányára és Máramarosszigetre, Szkopjeba, Prilepbe, Linzbe, Bécsbe, és a mai nappal Felsőpulyára is eljuttatta.
Remélem, hogy az egész éven át tartó szomorú és megrázó közös emlékezés segít abban, hogy a következő nemzedék is megismerhesse a Szovjetunióba hurcolt magyar áldozatok százezreinek sorsát, a kommunista diktatúra sötét múltját.
A műsor folytatásában Tompa Sára, a kőszegi Budaker Gusztáv Zeneiskola III. osztályos tanulója játszotta el furulyán Kodály Zoltán Isten hozzád, szülöttem föld című feldolgozását, Szász Judit igazgató asszony zongorakíséretével.
Az 1916-ban született dr. Olofsson Károly, szerzetesi nevén Placid atya végigélte a XX. század mindkét világháborúját, majd a magyar rendőrség 1946. június 5-én letartóztatta, a megszálló szovjet hadsereg budapesti hadbírósága pedig tízévnyi, a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő kényszermunkára ítélte. Egy Moszkvától kilencszáz kilométerre keletre fekvő lágerben tíz keserves évet töltött, fakitermelésen és különböző fafeldolgozó gyárakban dolgozva. A műsor moderátoraként e sorok írója Placid atya személyes emlékeiből idézett néhány tanulságos esetet és a túlélés Placid atya nevéhez fűződő négy szabályát is megosztotta a közönséggel.
Zorkóczy Zenóbia második Wass Albert-verscsokra után – amelyet az Üzenet haza és A láthatatlan lobogó című versek zártak – a kőszegi Budaker Gusztáv Zeneiskola két másik tanulója lépett a közönség elé: Papp Lajos Az árgyélus kismadár című népdalfeldolgozását hallgathattuk meg a hegedűn játszó Dorner Sára IV. osztályos és a csellista Dorner Kinga VII. osztályos tanuló előadásában.
Végül a zárszavakban a Gulág-kiállítás magyar és német nyelvű katalógusait ajánlottuk a jelenlévők figyelmébe, Kulman Sándor elnök pedig minden kedves vendéget meghívott a kultúregyesület szorgos asszonyai által előkészített állófogadásra.
Köszönjük, Elnök úr, a rendezvény iránti nyitottságát, az előkészítő munkát, és külön köszönöm a Lók (Unterfrauenhaid) községben élő Szőcs Manyinak a háttérsegítséget!
Kívánunk a felsőpulyai magyar közösségnek további, a megmaradásukért végzett eredményes munkát, abban sok szép sikert és ahhoz soha nem lankadó jó kedvet, jó egészséget!
