A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) szervezésében a svédországi gyerekek idén több városban is találkozhattak a Mikulással és két, butuska krampuszával, Krammal és Pusszal. A budapesti Pódium Színház művészeinek előadásában a göteborgi gyerekek a „Mikulás bácsi bajban” című gyermekszíndarabot tekinthették meg, amely óriási sikert aratott kicsik és nagyok körében egyaránt!
„Kram és Pusz, a két butuska krampusz állandóan azért veszekednek, hogy ki a jobb és okosabb. Pusz mindig okoskodik, Kram pedig nagyon lusta. Kram rábeszéli Puszt, hogy idén ők legyenek a Mikulás. De vajon mit szól ehhez az igazi Mikulás?" - tette fel a kérdést „Mikulás bácsi bajban” című zenés mikulás-műsorában a Pódium Színház három művésze. Bednai Natália, Czakó Roland és Ternai Krisztina olyan interaktív, szórakoztató színpadi produkciót állítottak össze a gyerekeknek, amely a kicsiket, nagyokat és felnőtteket egyaránt lekötötte.
A műsor végén a Mikulás bácsi egyesével felolvasta a jó gyerekek neveit, és egy ölelés vagy kézfogás illetve „krampuszpacsi” kíséretében ajándékcsomagot adott át számukra.