A ReConnect Hungary Hungarian Birthright Program szervezésében különleges, hagyományőrző estének adott otthont a New York-i magyar konzulátus. A „Fonó” elnevezésű tematikus rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők átélhessék a magyar néphagyomány egyik legmeghittebb, legközösségibb formáját – a fonó hangulatát –, ahol a zene, a tánc és a közös élmények egyszerre kapnak főszerepet.
Az est csúcspontját a New Brunswick-i fiatalok fellépése jelentette. A Mákvirág együttes és a New Brunswick-i Regős táncosok kifejezetten erre az alkalomra összeállított, egyedi folklórműsorral készültek, amely az első perctől magával ragadta a közönséget. A táncosok hiteles, energikus és érzelem gazdag előadása úgy varázsolta a terembe a hagyományos fonó atmoszféráját, mintha minden jelenlévő egy falusi közösségbe csöppent volna vissza – a múlt, a kultúra és a közösségi örömök időtlen világába.
A „Fonó” est nemcsak kulturális élmény volt, hanem egy valódi közösségépítő alkalom is: a hagyomány újra élővé vált, a fiatalok pedig bebizonyították, hogy a magyar folklórnak helye van a világ nagyvárosaiban is.

