Filmbemutatóval egybekötött 1956-os megemlékezés és a MAOSZ fennállásának 30. évfordulója a Magyar Házban

“Aki ünnepel, az visszafordul. De nem azért, hogy a múltba meneküljön, hanem azért, hogy a múltból erőt merítsen a jelen számára.“ Pátkai Róbert püspök úr, a MAOSZ első elnöke

/ Csurkó Éva /
csurko.eva képe
A Magyarok Angliai Országos Szövetsége idén is megemlékezett az 1956-os szabadságharc eseményeiről, hőseiről. Az idei alkalom nem csak a megemlékezésről szólt, hanem ünneplésről is, hiszen éppen 30 évvel ezelőtt ´56-os magyarok által jött létre a MAOSZ.
A Kegyelem és hadművelet című dokumentumfilm szereplői és készítőiA Magyarok Angliai Országos Szövetség elnökének ünnepi beszédeDr. Kumin Ferenc nagykövet úr ünnepi beszéde

A megemlékezés a magyar nemzeti himnusz éneklésével vette kezdetét a Magyar Ház színháztermében. Ünnepi beszédet mondott Kumin Ferenc Magyarország Nagy-Britanniai nagykövete és Norton Éva a MAOSZ elnöke. Nagykövet úr beszédében megemlékezett a nemrég elhunyt Wittner Mária szabadságharcosról, valamint a tragikus sorsú, mindösszesen tizennégy éves szabadságharcosról, Szenes Erikáról, kinek arcképe már bejárta a világot, hirdetvén az ´56-os magyarok bátorságát, szabadságvágyát.

Norton Éva beszédében méltatta az 1956-os hősök bátorságát, és kiemelte ezen történelmi események nemzetösszetartó erejét minden magyar közösségben. Ezután két kevésbé ismert történelmi tényről, egyes brit diplomaták színfalak mögötti tetteiről tett említést.

Abban az időben körülbelül huszonkétezer magyar menekült érkezett Nagy-Britanniába, és a mai napig ez az ország az otthonuk, nekik és a leszármazottaiknak is.

Elnökasszony kiemelte a brit polgárok támogató magatartását, akik befogadták otthonaikba a magyar embereket. Ezek a magyar emberek, akik közül néhányan a nézőtéren foglaltak helyet, becsülettel megállták a helyüket az új hazában, befejezték tanulmányaikat, és munkába álltak.

Ezután az Angliai Magyarok Országos Szövetség fennállásának 30. évfordulójáról beszélt.

A néhai Pátkai Róbert püspök úr, a MAOSZ első elnökének gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel, a történelmi tudat és kollektív emlékezet fontosságáról. A szervezet a 30 évvel ezelőtt megfogalmazott célkitűzéseit most is magáénak vallja, és hűen őrzi a forradalmárok emlékét.

Végezetül megköszönte minden jelenlegi és egykori MAOSZ munkatárs áldozatos munkáját, melyet a magyarságtudat megőrzése céljából végeztek, végeznek. Az ünnepi eseményt megtisztelték jelenlétükkel a jelenlegi MAOSZ tagok mellett, Lindop Márta korábbi elnök, valamint Káldi Attila korábbi titkár is.

A beszédek után a közönség megtekintette Király Attila rendező „Kegyelem és hadművelet” című dokumentumfilmjét, melyben a mai napig Nagy-Britanniában élő ´56-os forradalmárok számoltak be saját tapasztalatairól, emlékeikről: a forradalom előzményeiről, az összefogásról, az országba érkező orosz katonákról, majd a nagy-britanniai fogadtatásról. A dokumentumfilm rendezője és résztvevői is helyet foglaltak a nézőtéren.

A filmvetítés után állófogadás és kötetlen beszélgetés következett a rendezővel, Király Attilával és a filmben szereplő ´56-os hősökkel.