Felkészülés a Pántlika 55-re

Felkészülés a Pántlika 55-re

/ Tomori Márk /
tomori.mark2023 képe
A Pántlika Táncegyüttes fennállásának 55.évfordulóját ünnepli 2023-ban. Az együttes komoly, közel két órás előadással készül a nagyérdemű közönségnek bemutatni, hogy 55 éve honnan indult el az együttes, és ennyi idő után hova jutott el.
DaltanulásÉnekelésKarikázósarkantyus.jpg

Az együttest 1968-ban Kokron Ilona alapította akkori cserkész barátaival. Szükségesnek érezték, hogy a magyar népdalok, valamint népi hagyományaink fennmaradjanak, és ezeket az értékeket tovább is adják. A magyar táncházmozgalom 1970-es évek elejére tehető, így azt gondolom, hogy az első próbák nem lehettek könnyűek, hiszen ekkoriban még kevés tánctanár, mester volt, illetve nem tudták használni az internetet, hogy majd az eredeti filmeket megkeressék. Kokron Ilona egy tánckönyvből sajátította el a tánclépéseket, majd ez alapján tanította a táncosoknak, illetve ezekből építkezve készítettek koreográfiát. Ma Pedro Marques vezeti az együttest, aki rengeteg nagynevű tanártól, és koreográfustól tanult, többek között Tímár Sándortól is.

Azt gondolom, kétség kívül kijelenthetem, hogy az együttes életében meghatározó szerepet játszott Tímár Sándor, majd felesége Tímár Böske. Rendszeresen próbákat tartottak az együttes számára, az első koreográfiájuk pedig a „Pántlikázó” címet kapta, ahonnan ered az együttes neve is. 2018-ban voltam először ösztöndíjas, amikor az együttes az 50. jubileumi előadására készült. Az eltelt 5 évben végigkísértem, illetve segítettem az együttes munkáját, és bár nem túl könnyű évek állnak mögöttünk, a csoport továbbra is él, és működik. Az elmúlt évek alatt a csapat tagjai cserélődtek, azonban még mindig egy remek csapattal dolgozhatok együtt. Az előadás 2023. november 12-én kerül megrendezésre, de addig még rengeteg munka vár ránk, izgalmas és sok tánccal teli hónapok állnak előttünk.